HTML

próba

Forex - Devizatőzsde

útmutató a forex kereskedéshez, tapasztalatok a piacról

Friss topikok

A szerző

Üdvözöllek a blogon! Javaslom kezd az elejéről, még ha sok is lesz :) (2007 augusztus, ott be is mutatkozom, bár nem az lesz a legérdekesebb) Mostanában már gyakran előfordul, hogy olyan kérdés érkezik hozzám/vetődik fel a blogban, amit már kitárgyaltunk, vagy nem a megfelelő bejegyzéshez fűzik. Ezért is kérlek, hogy nézd végig a már meglévő blog témákat. WikFx - Schumann Viktor

2008.01.25. 22:41 WikFx

Hogyan füstöljünk el egy 1000 USD-s számlát egy éjszaka alatt?

(Úgy döntöttem írok is egy kicsit, mert a végén még kiesek a gyakorlatból.)

A héten nekem sikerült a fentit produkálnom, pedig már azt hittem az ilyen baklövéseken túl vagyok. Nézzük a hozzávalókat:

1. Több számlán tradelek, (jelenleg 2) ebből az egyiket kizárólag a hír kereskedésre használtam. Ez egy 1:400 tőkeáttétes számla kb. 1000 USD-t hagytam rajta, az alaptőkét amiből ezt kitermeltem már visszahívtam a brokertől (ezért szerettem az 1:400 tőkeáttétet, mert nem kellett ott annyi pénzt tartanom, mégis az összes kereskedési tőkémre vetítve tudtam a pozi méretet meghatározni. Tehát nem a 1:400-al van/volt a baj, mielőtt bárki "ugye-ugyézne").

2. Kellő magabiztosság, hogy az ember egy trade-et már kitűnő, azaz nagyon nagy valószínűségű  lehetőségnek értékeljen. (Az is volt amúgy jan 23 szerda délelőtt 10-11 között EURJEN 1 óráson is látszó fejváll letörése utáni visszateszt)

3. A kellő magabiztosság kellő kapzsisággal párosul jelen esetben és ezt a jó lehetőséget nem csak az egyik, hanem a másik számlán is meg akartam játszani és mivel nem tudtam folyamatosan gép előtt lenni kb. 1 óráig ezért 155.10-re tettem be sell limitet, azaz egy short megbízást ha odáig fölmegy az ár.

4. A kellő kapzsiság kellő felelőtlenséggel párosul, mivel nem állítottam be SL-t. Részben azért sem, mert abban nagyon biztos voltam, hogy ha oda föltesztel, akkor onnan lemegy, de abban sosem lehet teljesen biztos az ember, hogy nem csinál egy tüskét föl ami kiüti a stop-ot, és ha nem vagyok gép előtt, akkor nem tudok visszaszállni. No mindegy, SL-t akkor is be kellett volna rakni. (Tényleg már nem is emlékszem rá mikor csináltam ilyet, hogy SL nélküli pozit nyitok, ami nem skalpos, most megtettem)

5. A kellő felelőtlenség kellő hülyeséggel párosul. Amikor újra gép elé ültem, láttam, hogy az ár szépen le is szakadt, csak sajnos pár pip híján nem érintette a megbízásomat. Így a megbízást kicsuktam........az egyik számlán......amin napon belül szoktam kereskedni.....de a hírtrade-es számlán ott felejtettem.......no comment.

6. S a piac, mint a magasan szálló sas lecsapott a lehetőségre és az EURJEN még azanap miután esett 430 pip-et délután kb 14h-ig felment 330pipet és menet közben érintette a short megbízást majd tovább száguldott 120 pip-et ahonnan lefordult és a broker kényszerlikvidálta a pozikat. (Amúgy a brokerek mostanában már engedik a trade-t mínuszba menni a margin rovására is, így el tudod költeni a teljes számládat egy ballépéssel. Régen ezt nem lehetett és legalább a margin összege, vagy annak egy része megmaradt.)

Ha csak 10pip-el kevesebbet megy a piac, akkor a számla túléli. De az ilyen Ha-kon nem érdemes/szabad rágódni, mert az embernek szembesülnie kell saját felelősségével. Ha nem teszi meg és felmenti magát, mint a körülmények áldozatát, akkor legközelebb is belelép ugyanabba a kutyagumiba. (Szóval én most nyilvánosan szembesítettem magam, hátha az hatásosabb, mint ha csak magamban morgok kettőt. Köszi, hogy elolvastad. :) )

Ahogy írtam korábban, a piacon a kapzsi disznókat levágják! :)

Sokféle módon vesztettem már pénzt a forex-en, de ilyet, hogy egy délután alatt egy teljes számlát elfüstöljek, még nem csináltam. Ráadásul ezt akkor, amikor már azt hittem az ilyen elfüstöléseken már túl vagyok.

Egy újabb nagy leckét kaptam a piactól. (Tudom nem az utolsót)

Sokféle dologról írtam, amin egy trader keresztül megy (És szerintem azok között sok van, amit nem lehet kikerülni. Aki nem megy rajtuk keresztül kis pénzzel, az majd megy naggyal.), de ez amit fentebb leírtam puszta odafigyeléssel és kikerülhető lett volna.
(pl. ha legalább egy lejárati időt teszek a rendelésemhez, hogy max 2 óráig legyen érvényes)

Ennyi.


Azért volt jó is a héten, azt majd videozom.

Üdv.
WikFx




15 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://devizatozsde.blog.hu/api/trackback/id/tr81311808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pjotr 2008.01.26. 13:00:55

Kedves Wik!

Jó hogy megosztod a hibákat is, hogy tanulhassunk belőle!

Megosztanék Én is egyet, hátha más tanulhat az én hülyeségemből.

Az IB-nél történt. Napon belüli short-nak indult SL-al. Végül napon túlira nőtte ki magát, viszont a SL időkorlátját nem állítottam át DAY-ről GTC-re. Miután éjszaka fordult az árfolyam, reggel manuálisan kellett kilőnöm az erősen mínuszosra fejlődött pozit.

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2008.01.27. 13:54:14

Köszi a hozzászólást Pjotr,

Ez is egy jó kis szarvasbaki. Ha valaki nem tudja IB-nél, és sok más helyen is az SL egy külön megbízás és annak tulajdonsága, hogy csak adott napon van érvényben - DAY- , vagy a megbízás törléséig - GTC - Good 'Til Canceled. Metatrader-es brokereknél az SL a vételi vagy eladási megbízás egy tulajdonsága (valószínűleg a háttérben itt is külön rendelésként van nyilvántartva, csak egyszerüsítik a felhasználóknak a dolgot.

PokerFX 2008.01.28. 07:15:33

Hali,

nekemis volt olyan tavaly, hogy betettem egy GTC ordert /a saxo-n kereskedek amugy de itt nemis ez a lényeg/ és tökre elfeledkeztem róla. Mivel a piac nem volt közel nem történt semmi, viszont pénteken NFP jött és a nagy volatilitás megütötte. Persze mikor észre vettem hogy mivan már javában szopón állt és kicsuktam :)

kmisi 2008.02.19. 20:19:44

Sziasztok!

A számla lenullázásához nekem is akad ötletem. Van egy dilemmám, érdekelne a véleményetek.

Röviden: sokáig vezetőként dolgoztam, de kigolyóztak. Munkaügyi bíróságra mentem, ahol 3 év alatt megnyertem a pert, s néhány hónap (max 1 év) múlva visszahelyeznek korábbi munkahelyemre.
Közben elhelyezkedtem, de jelenlegi állásom, amiből most élek, csak kényszermegoldás.
Közben – 1 év alatt – belemélyedtem az fx-cfd elméletébe, s szereztem némi gyakorlatot is.

Most itt lenne a lehetőség: ha otthagynám a jelenlegi állásom, megpróbálhatnék 24 órán keresztül szabadon kereskedni, s bebizonyíthatnám magamnak, hogy ebből is meg lehet élni (amíg vissza nem helyeznek az eredeti munkakörömbe). Van egy 500 ezer forintos számlám, a célom pedig napi 5-10 ezer forint profit lenne. Elméletileg lehetséges.

Mit nyerhetek? Tapasztalatot, s némi pénzt. Mit veszíthetek? Nem lesz hónapokig stabil jövedelmem, elúszhat a tőke, s esetleg egyéb forráshoz is nyúlnom kell majd.

Kíváncsi lennék, hogy nálam tapasztaltabb traderek hogyan döntenének? Van valaki, aki már főállásban is a forexből él? Elég 500 ezer tőke? Tényleg ki lehetne ebből tartósan termelni napi 5-10 ezret, vagy halálra van ítélve az ötlet?

seneca 2008.02.20. 18:26:42

Szia Misi!
Remélem sokan elmondják a véleményüket, addig is az enyém:
Milyen az élet! Nekem is van egy munkaügyi perem. Az már 4 éve zajlik. A demózás során volt bőven siker és kudarc, gondolom élesben hasonló képpen zajlana. Egy következtetést azonban végérvényesen leszűrtem: kevés tőkével nem szabad ezt a dolgot elkezdeni, mert az csak egy buktához elég- meg egy nagy tanulsághoz. Első nekibuzdulásomban nekem is voltak hasonló gondolataim, mint Neked, de rájöttem, hogy nincs értelme egész nap a képernyőt szuggerálni, viszont fontos a mindennapi eseményekkel lépést tartani és jó, ha akkor tudsz lépni, amikor tényleg érdemes. Aztán kérdés, hogy mennyire bírod a magányt? Szerintem a biztos hátteret egyenlőre ne add fel és az elmélet mellett gyakorolj még egy kicsit, látod mindenkit érhet "baleset", de addig nincs nagy baj, ha még van mihez nyúlnia.

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2008.02.20. 20:30:35

Misi, Seneca,

Remélem nem egymás ellen pereskedtek. :))

Ha csak szigorúan az 500ezer Ft-ot nézem, még nem is lenne lehetetlen a dolog, egy profinak, aki nem áll semmilyen "kényszer" alatt. Azaz nem ebből kell megélnie, hanem ez csak amolyan plusz.

Ha lenne miből megélnem, nekem és a családomnak 1 évig, és lenne annyi tartalékom, hogy egy év múlva a forex mögé tudjak tenni 3-5milliót (tehát amikor már "profi" vagyok legyen tőkém kereskedni), akkor én adnék magamnak egy évet, hogy a lehető legprofibb legyek a egy év alatt. Ehhez plusz rá kellene szánni még egy havi 30-50ezer Ft-os keretet amit elköltesz könyvre, tanfolyamra, tradethenews előfizetésre, esetleg egy kereskedő szoba előfizetésre vagy amiből plusz tanulni tudsz stb.

De arra nem számíthatsz, hogy ez alatt az év alatt abból az 500 ezerből kitermeled a havi megélhetésed. Nagyon nagyon valószínűtlennek tartom (ugye tradingben két szó nem létezik, a biztos és a lehetetlen :) ).

Amíg nem tradeltél valós pénzzel, addig nem ismered milyen érzelmi reakciókra vagy képes.

De félreértés ne essék, én nem ismerem a teljes képet, csak próbáltam beleélni magam a helyzetbe.

Üdv.
Wik

kmisi 2008.02.24. 11:06:03

Köszönöm a jó tanácsokat.
Még mindig gyűjtöm az érveket pro és kontra, s magam is a Seneca és Wik által képviselt két álláspont között ingadozom. Feladjam-e a biztos keveset, hogy kihasználjam a lehetőséget és a tapasztalatok által önmagamhoz képest a lehető legprofibb lehessek, majd később akár ebből élhessek, vagy ne?

Egy dolog viszont biztosnak tűnik: ha már van egy felépített, tesztelt, működő rendszered, akkor kell az energia-koncentráció, a motiváció, sőt a kényszer (mások vagy magam által generálva), különben pszichológiailag az ember nehezebben mozdul ki a komfortzónájából, nehezebben vállal kockázatot, és igazából mellékállásban ideje, energiája sem marad, hogy tervszerűen kereskedjen.

Hogy is mondta Andre Kosztolányi: „ha valakinek kevés pénze van, annak tilos spekulálni, ha sok, akkor szabad, ha semennyi, akkor kötelező!”

Talán ez utóbbi miatt lehet, hogy már döntöttem is. Kicsit még kereskedgetek élésben, kicsiben, amikor időm engedi, de aztán belevágok. Csak az a kérdés, mikortól. Igyekszem úgy időzíteni, hogy az esetleges kudarcot is át tudjam vészelni a tartalékaimból.

Ja, Seneca, sok sikert a peredhez, és ne felejts el kártérítést kérni a 4 évnyi elmaradt jövedelmedért és nem vagyoni kárért. Jól jön az még!

zshavasi 2008.06.10. 14:36:32

Kmisi,

mit sikerült elérni az elmúlt pár hónapban? Hogy döntöttél?

kmisi 2008.06.10. 18:11:30

Kösz az érdeklődést.

Belevágtam. Ez önmagában nehéz döntés volt. Feladni a biztosat…

Az elmúlt hónap teszthónap volt. Eleinte minilotokkal kereskedtem főleg hírekre, elsősorban EURUSD-ral, majd emelgettem a pozi méretét, ill. daytradeltem. 56 kereskedésből 18 volt veszteséges. Voltak nagyon jó napok, de veszteségesek is.

Ez a hónap eddig rosszabbul ment. 50-50% (főleg a hírkereskedésnél történtek meglepő dolgok), igaz tesztelgettem is (más párok, hosszabb időtáv, cfd-k, automatizmusok), mert célom lenne többféle termékkel, többféle idősíkon és módon kereskedni egyszerre.

Így összességében vegyesek az érzelmeim. Elméletileg továbbra is látom a lehetőséget, a tőkét se buktam el, sőt meglepő gyorsasággal visszakaptam az eddigi tanulópénzt, de gyakorlatban ez egy nehéz pálya sok buktatóval, sok bizonytalansággal, sok meglepetéssel, kevés segítséggel.

Összességében még nem tudnék megélni belőle. De tetszik ez az életmód, hát adtam magamnak egy 3 hónapos próbaidőt. S mivel következetes a főnök, nyereséget kell termelni, vagy mehetek állást keresni…:)

zshavasi · http://www.924.hu 2008.06.12. 10:48:03

Kmisi,

most néztem csak, hogy te Kecskemét környéki vagy. Én a napokban költözöm Kecskemétre. Ha van kedved összefuthatnánk és beszélhetnénk a forex rejtelmeiről. Nekem is van éles számlám, talán mondhatok egy-két hasznosat.

üdv

kmisi 2008.06.12. 13:01:48

Na ezek után mondja nekem valaki, hogy az életben nincsenek hihetetlen véletlenek.
Persze, hogy találkozzunk. Dobj egy e-mailt, ha már bekötöztél: kriminalm@freemail.hu

Bobojsza 2008.06.13. 10:33:52

Szia Misi!
Nem a Hunyadiba jártál általánosba?

kmisi 2008.06.13. 13:07:31

De igen. Még egy leendő forex-cfd klubtag? E-mail címem változatlan. :)

(ja, és srácok, hogy ne használjuk Wik blogját magáncélra, aki részt szeretne venni egy kecskeméti szakmai-baráti kör szervezésében, egyből az e-mailt támadja.

Wiknek meg köszönjük a segítséget, s ígérjük, egyszer csapatostól meglátogatjuk.:)

Bobojsza 2008.06.13. 13:18:03

Kicsi a világ! :-)))

BZForex 2008.06.13. 19:27:06

Sziasztok!

Nekem meg Kecskeméten van a vállalkozásom központja, de Szentes amúgy sem távoli, ahol lakom. Mail megy.

Üdv: BZforex
süti beállítások módosítása