HTML

próba

Forex - Devizatőzsde

útmutató a forex kereskedéshez, tapasztalatok a piacról

Friss topikok

A szerző

Üdvözöllek a blogon! Javaslom kezd az elejéről, még ha sok is lesz :) (2007 augusztus, ott be is mutatkozom, bár nem az lesz a legérdekesebb) Mostanában már gyakran előfordul, hogy olyan kérdés érkezik hozzám/vetődik fel a blogban, amit már kitárgyaltunk, vagy nem a megfelelő bejegyzéshez fűzik. Ezért is kérlek, hogy nézd végig a már meglévő blog témákat. WikFx - Schumann Viktor

2008.05.30. 22:31 WikFx

Forex error, Trading (t)error - Az első és utolsó

Lassan egy hónapja éppen erős felindulásból megírtam egy bejegyzés bevezetését.
Az erős felindulásomat egy-két hozzám érkező levélből "áradó" naivitás, túlzott optimizmus és kapzsiság váltotta ki. Aztán a nagy felindulás után nehezen sikerül összerendeznem a dolgokat magamban, főleg mert van egy sokkal izgalmasabb (és optimistább hangvételű) témám amin dolgozom mostanság és amiről majd szó is lesz egy következő bejegyzésben.

Ezen kívül, az  "Egy trader fejlődése" annyira jó összefoglaló volt, hogy kicsit elment a kedvem attól, hogy most egy hasonlót "fabrikáljak".

De végül csak nekilátok:

Amit írok az DAYTRADER szemszögből írom. Ebből van leginkább személyes tapasztalatom.

Van ugye az az unalomig nyúzott kijelentés, amivel szinte már sokkolják a közönséget, hogy "az új trader-ek 90%-a az első 6 hónapban elveszti a keresledési tőkéjét".

EZT A SZ..T ÚGY AHOGY VAN FELEJTSÉTEK EL!

Ne remegjen már az elején a kezetek ettől a gondolatól, az nem vezet semmi jóra.
Mi kell ahhoz, hogy ez ne így legyen?

Türelem, Figyelem, Fegyelem.

Én az elsővel és az utolsóval még mindig nem állok a magaslaton (erről még később), nekem ezen kell dolgoznom. De ez nem megy úgy, hogy egyszer csak felismerem a hibát és nem csinálom többet. Jellemünk részei sajnos lassabban változak (ha változnak), illetve tudatos kontrollálásuk is nehezebb. Jó szokások kialakítása és a rossz szokások kialakulásának elkerülése a kereskedésben is fontos.

Tehát ha Te türelmes és fegyelmezett ember vagy, aki képes hosszú ideig relatíve lazán-koncentráltan figyelni, akkor jó esélyed van arra, hogy "gyorsan" és veszteség mentesen jó trader legyél ("gyorsan"=belátható időn belül :) ).

Ahhoz, hogy legyen egy jó stratégiád, "csak" meg kell ismerni a technikai elemzési lehetőségeket, és figyelni kell a piac működését napi 8 órában kb. 9-12 hónapon keresztül és az agyad elkezd dolgozni az összefüggéseken. Meglátsz olyan dolgokat és összefüggéseket, amit korábban nem vettél észre. Kialakítasz egy piac olvasási rendszert magadban, ami megbízható és logikus alapja lesz további trader tevékenységednek.
(Soknak tartod a 9-12 hónap napi 8 órát?? Csak akkor lesz ilyen kevés, ha nem kergeted a "könnyű grált" és nem akarod mások bevált stratégiáit megfejetni, hanem hajlandó vagy saját magadat odatenni. Tanuld meg másoktól ami megtanulható, de ne várd, hogy az eredmény erőfeszítések nélkül az öledbe hullik.)

Közben már Megfigyeléseid/tanulmányaid alapján 3-4 hónap után kialakítasz magadban setup-okat, azaz olyan piaci jel/körülmény együttállásokat, amelyekre trade-be lépsz. Ezeket teszteled folyamatosan, és kb. 100-200 trade(!!!) után már megbízol az adott setup működésében.

Folyamatosan továbbfejleszted ezeket, illetve piaci látásmódod és döntési képességed is fejlődik, míg eléred, hogy 80% fölötti legyen a setupjaid beteljesülésének aránya. Ezek mellett eléred azt is, hogy a vesztes trade-ek se feltétlenül az stop szint elérésével végződjenek, hanem már hamarabb kicsukod azokat, amikor már egyértelműen látod, hogy a piac nem azt csinálja, ami miatt Te a trade mellett dontöttél. (Vagy gyorsan belátod, hogy eleve nem a szabályaid szerint nyitottad a trade-et és az első olyan mozgásnál, ami minimális veszteséggel jár kicsukod)

Kis kitérő

A "Millionaire Traders" című könyvből fogok pár embert idézni valószínűleg: van egy Afriaki fazon, aki rettenetes anyagi helyzetben volt amikor elkezdett forex-elni és fél év alatt gyűjtötte össze azt az 1000USD-t amivel elkezdte. Neki az volt az alapfilozófiája, hogy csak akkor kezd el éles tőkével trade-elni, amikor már demo-n 2-szer meg tudta háromszorozni a számláját. Azért ezen éredemes elgondolkodni, hogy mi mekkora gyakorlattal állunk neki ehhez képest az éleslövészetnek. Türelem és Fegyelem !!!

Szóval érdemes megnyitni azt az éles számlát és megtapasztalni a különbséget amit a "lelki terhek" adnak a demo-hoz képest, de ha már elvesztetted a számlád 20%-át, akkor tessék vagy levinni nagyon alacsonyra a pozi méretet, vagy tessék visszaülni demo-ra és ott eredményt produkálni és utána megint vissza élesbe.

Egy másik sokat hangoztatott mondás:
"Csak olyan pénzt kockáztass a kereskedésen, amit megengedhetsz magadnak, hogy elvesztesz."
Itt egyet értek Rob Booker-rel (és most tőle idézek pár gondolatot amivel egyetértek), hogy ez az egyik leg alattomosabb és gusztustalanabb predesztinációk egyike, amit beszivárogtatnak az ember tudatába. Utálom ezt a mondást. Már eleve benne van, hogy nyugodtan könnyelműsködd el ezt a pénzt, hiszen ezt erre szántad nem? Maga a tudati hozzáállás olyan lesz, hogy ez a pénz mielőbb a brokerek zsebébe jusson. Ahelyett, hogy azt hangoztatnák inkább, hogy: Vigyázz a kereskedési tőkédre és az is "vigyázni" fog rád! Minden egyes cent amit a számládra utalsz jövőbeli anyagi függetlenséged egy apró magja. Mi az hogy megengedem, hogy csak úgy elveszítsem???
A három alapszabály: védd a tőkédet, aztén védd a tőkédet és végül védd a tőkédet.  Csak türelem, figyelem és fegyelem kérdése, hogy jó trader legyél. És az, hogy játékban maradhass addig amíg ezt eléred, az meg csak tőke kérdése.

Kitérő vége. :)

Tehát ott tartottunk, hogy "jó vagy", tudsz már pénzt keresni.

És megtartani?

Ezt a hegyet talán nehezebb megmászni, mint az előzőt (mármint eljutni ahhoz, hogy általában "jó trader legyél").  Itt vagyok én most kb. (2008.05.28). Havonta van 1-2 olyan nap, amikor visszaesek egy-egy komoly trader hibába úgy, hogy azt nem korrigálom időben, hanem ráhalmozok egy másikat (mert hibába többször is beleesek, csak még időben korrigálom). Ezt általában egy nagyobb nyerő széria után teszem. Ilyenkor bevállalok olyat amit nem szabad (saját szabályaim is kizárják), "természetesen" bebukom, és mivel a bukó a szokásosnál nagyobb lesz valamely -illetve ilyenkor szinte mindig egyszerre több- szabály megsértése miatt, az érzelmi hatása is nagyobb, mint amihez hozzászoktam ezért revange trading-be (bosszú tradingbe) torkollik a dolog, ami aztán még nagyobb veszteséget okoz, ami rettentően káros az önbizalomra, no meg a számlára is. Ami bizakodásra ad okot, hogy ezek a hullámvölgyek egyre ritkábbak és egyre gyorsabban kimászom belőlük.

Egy gondolat már régen megszületett bennem: A fejlődés hullámszerű, mint az ármozgás, egy-egy szinthez vissza-vissza korrigálunk, mielőtt végleg elhagyjuk magunk mögött. De még akkor is be kell tarsuk szabályainket, mert egy-egy erősebb hatásra képesek vagyunk "leszúrni" egy előző szintig.

Ha az eddig leírtak szerint, vagy ahhoz hasonlóan cselekszel (kivéve az én példámat :) ), és trader-ré érésedig betartasz egy szigorú 0,5-1%-os kockázati szabályt, akkor nem jutsz a 90% sorsára!
(én nem így tettem és többször is oda jutottam az elmúlt években)

Mégis mi akkor a probléma?
Szerintem a többség képtelen ezt az utat bejárni. A hosszú távon eredményes Daytrading-hez olyan szintű fegyelem és türelem szükséges, ami a hétköznapokban nem követelmény a normál élethez. Ezen kívül nincs megszabva az egyén tanulmányútjának vége, nincs külső kontroll, ami érettnek minősítené az embert az éles kereskedésre (Ha annyi gyakorlattal engednének autót vezetni embereket, mint amennyivel éles kereskedésbe szállnak, akkor a baleseti arány a friss jogsisok között is hasonló lenne).  Vagy alapvetően felkészültség és tudás nélkül nekiáll valaki kereskedni élesben, és veszít, és bosszúáll és veszít és begörcsöl és veszít és leég, vagy felkészül tudásban (de gyakorlatban és "érzelmekben" még nem) és nyer és könnyelmű lesz és veszít és bosszúáll és veszít és begörcsöl és leég. Mivel minden és mindenki ezen a piacon azzal kecsegtet, hogy könnyen és gyorsan eljuttat a sikerhez (csak vedd meg a termékét), és Te is ezt szeretnéd leginkább, minden adott ahhoz hogy a két út közül valamelyikbe belefuss.

Valakitől kaptam egy levelet, amiben kb. ezt írta, hogy: aki emberileg már rendben van magával, annak a trading sem jelent leküzdhetetlen megpróbáltatást, de aki a trading során szembesül saját hiányosságaival, annak meg kell fizetni az árát rendesen.

Sokszor hallom, hogy "de mindenki más és mindenkinek mást kell leküzdenie, más utat kell bejárni stb.". Az a helyzet, hogy ez jól hangzik, de csak elfedi a szembesülés lehetőségét előlünk, azaz részben kicsit abba a hitbe ringat (amit ego-nk szeret és könnyen be is vesz), hogy mi "különbek" vagyunk, mint a másik, vagy ránk úgyis más igaz. Mi Emberek sokkal inkább hasonlítunk egymásra, mint amennyire különbözünk. Alapvető érzelmeink és külsö hatásokra adott érzelmi alapú reakcióink sokkal inkább hasonlítanak egymásra, sokkal több közös van bennünk, mint feltételeznénk. (és ezt sokan sok helyen ki is használják a marketingben, politikában, a tömegek irányításában stb.)

Ugyancsak a Millionaire Traders-ben van egy interjú egy amerikai sráccal, aki kínai trader-eket mentorál. Először azt gondolta, hogy "hú itt van egy szorgalmas, nyugati szemmel rendkívül fegyelmezett nép, micsoda lehetőség, micsoda alapanyag, hogy kiváló trader-ek lehessenek." Aztán eltelt 1-2 hónap és azt kellett látnia, hogy ugyanazok a hibák és ugyanazok az érzelmi reakciók jönnek elő, mint otthon, pedig egy gyökeresen más kultúráról van szó.

Szóval ne fogadjuk el azt, hogy itt kötelező elveszteni fél/egész vagyonunkat ahhoz, hogy megtanuljuk a doglokat, de higgyétek el (vagy tapasztaljátok meg, mert úgysem hiszitek :) ), hogy ez csak úgy érhető el, ha az elején minimális a kockázat amit vállalunk. És ez az eleje, nem az első egy hét, egy hónap, hanem inkább egy keményen megdolgozott első egy év.

-------
Utószó

Ennyi lett ennek a sorozatnak az összes eleme. Mivel a cím már nem tetszik annyira, mint amikor komoly érzelmi felindulásban voltam (sőt egyáltalán nem tetszik), ezért ez nem fogom többet használni. Viszont érdekes volt látni, hogy ez a cím mozgatta meg a legtöbb embert a blog történetében. Van még pár dolog amit ebbe a sorozatba szántam de azokat nem akartam ebbe a gondolatmenetbe belenyomorítani, illetve olvasgatom mostanában MArk Douglas Trading in the Zone című könyvét, ami a trader pszichológiával foglalkozik, abból szándékozok majd gondolatokat és azzal kapcsolatosan saját tapasztalatokat megosztani veletek.




















8 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://devizatozsde.blog.hu/api/trackback/id/tr72495758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

castor5002 2008.05.31. 07:13:52

Gratula

Ez a kis monólog nagyon jó érdemes megtanulni

Erdeklodo 2008.05.31. 14:47:03

Ne torodj a reklamalokkal! Itt a bloghun arctalanul csinalnak barmit, mindenbe belekotnek es meg a nevuket sem kell hozzaadni. Az ilyeneket torold le vagy rakd spam listara, nekem is csak allandoan reklamalni tudnak a blogomon, ha a tartalomba nem tudnak belekotni akkor a helyesiras miatt. De allandoan kotozkodnek.

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2008.05.31. 20:12:17

Akkor nekem szerencsém van, mert reklamációról vagy kötözködésről azért szó sem volt. :)

dév 2008.06.01. 16:23:29

Mark Douglas Trading in the Zone könyvét már majdnem kiolvastam, nagyon tetszik. Valóban sok olyan dologra rávilágít, amit említettél is. pl mennyire hasonlóak vagyunk.

Éles tréd előtt szerencsém volt Wik írásait olvasni, és betartottam(betartom) az 1%-os szabályt. Elég nehéz így elveszíteni a tőkéd felét és van így időd átgondolni a hibáid.
Statiszikai alapon, ha már 35%-ban igazad van és eléred a 1:2 Risk:Reward arányt hosszú távon már nyerő vagy.

Úgy látom az olvasottak és a tapasztaltak alapján, hogy a siker elsődleges feltétele a jó mentális felkészültség.
Legjobbakat!

Gyopi 2008.06.04. 12:02:36

Tanulságos: Ma annyira ügyes voltam, hogy két pozíció közül a nyereségeset zártam ki. Több helyre figyeltem egyszerre és meg lett az eredménye... :-(

kmisi 2008.06.04. 12:32:30

Valószínűleg mindenki megtapasztalja azt a lelkiállapotot, amiben Wik volt, amikor megírta ennek a bejegyzésnek a bevezetését, majd folytatását. Nehéz lenne a leírtakhoz bármit is érdemben hozzátenni, így most csak hangosan gondolkodom.

Én eddig sem hittem el, hogy el kell veszíteni a tőkét (abba is lehet időben hagyni a tradelést), hittem viszont, hogy tényleg lehet ezzel pénzt keresni, bár esetleg hosszú hónapok kellenek a tanuláshoz, gyakorláshoz. Napi 8 óra, 100-200 trade (élesben), 80% nyerő …

Ez nekem eddig megvolt. De mégsem érzek még mindig eufóriát. Sőt, mostanában ingadozok a „hagyjuk a fenébe, ha játszani akarok veszek inkább Nintendót” és a „kitartás, hisz a gyémántmező itt van a lábunk alatt, csak ásni kéne még” állapot között.

Az elmúlt hónapban 56 kereskedésből 18 volt csak veszteséges. Volt amikor 1 perc alatt megkerestem annyit egy 20e USD pozival, mint egy átlagjövedelem egy napra eső része. Örülnék neki, ha… Ha tényleg kerestem volna összesen annyit egy hónap alatt, ami fedezi a belefektetett energiát, amiből meg lehet élni, esetleg főállású vállalkozásban gondolkodni, ne adj Isten még adózni is. (Ezt a gondolatot remélem egy APEH-os is olvassa.)

Miért nem próbálkoztam még nagyobb pozival?

Az elmúlt két hétben mintha fordulni látszana a kocka. Van azért sikerélmény, de egyszerűen az esetek többségében vagy már jóval korábban reagál a bejelentés előtt a piac, vagy néhány gyertya után nem arra megy, mint amerre a hírek, vagy elemzések alapján mennie kellene. Hiába csinálom azt, amit eddig, a nap végére van amikor 5-10 ezer Ft-ot bukok.

S ha esetleg még növelném a kockázatot, vagy igénybe vennék valami fizetős szolgáltatást is (pl. trading room), ill. nem figyelném eléggé, hanem hagynám a gépre (pl. EA) akkor talán máris elkezdhetnék valami új bevételi forrás után nézni, ami fedezi a forexes úri passziómat.

Hogy is van ez?

Miért tudja előre a piac bejelentés előtt 0,5-1 órával, hogy mi fog történni?

Miért csak 5-10% nyereséget produkálnak – tisztelet a kivételnek - jó esetben a határidős ügyletekkel spekuláló brókercégek is fél év alatt?

Miért van az, hogy havi néhány száz pip-re vállalnak csak „garanciát” a nagymenők, akik EA-kat reklámoznak?

S miért kínálnak egyre többen fizetős szolgáltatást, 30-100 ezrekért alapismereteket nyújtó tanfolyamokat, s biztatnak az éles kereskedésre?

Mert így vagy úgy, de végül is a lelkes amatőrökből élnek a profik.

Én elhiszem, hogy mindennek ára van. A tudásnak is. De érték=funkció/költség. S attól még nem lesz enyém a tudás, ha fizetek érte.

A legnagyobb értéke éppen ezért szerintem az önképzésnek, a tapasztalatszerzésnek van (bár ez a leglassabb út is egyben), majd ezt követné egy személyes mentor, egy jó szakmai közösség, és csak ezután jön minden, ami fizetős.

Ha eljutnék odáig, valószínűleg én ingyenesen oktatnám az alapokat (mint Wik), s ingyenesen szerveznék trading roomot, vagy egyéb szakmai közösséget. Így sokkal többen kapnának kedvet, hogy számlát nyissanak, s nagyobb pozikkal kereskedjenek. Aztán pedig – mikor a tagságnak már van jövedelme - fizetőssé lehetne tenni egyéb szolgáltatásokat (cfd, swing, elemzések, EA, továbbképzés …).

Sajnos ezt ma még nem így csinálják a brókerek.

Wik 2008.06.04. 13:09:40

A hír kereskedés egyre nehezebb és rázósabb terület. Lassan egy éve használt stratégiám (amik nem a kezdeti spike elkapására épül) egyre kevésbé működik és egyre több az olyan eset, amikor a hír már be van árazva olyan mértékben, hogy a hírre szinte nincs reakció, vagy éppen gyorsan ellentétessé válik a reakció.

zshavasi 2008.06.04. 17:19:38

Ha van kedvetek hozzá, nézzétek meg a tegnap 16 óta tartó RANGE alakzatot az EUR/USD devizapárban. Jó kereskedést!