HTML

próba

Forex - Devizatőzsde

útmutató a forex kereskedéshez, tapasztalatok a piacról

Friss topikok

A szerző

Üdvözöllek a blogon! Javaslom kezd az elejéről, még ha sok is lesz :) (2007 augusztus, ott be is mutatkozom, bár nem az lesz a legérdekesebb) Mostanában már gyakran előfordul, hogy olyan kérdés érkezik hozzám/vetődik fel a blogban, amit már kitárgyaltunk, vagy nem a megfelelő bejegyzéshez fűzik. Ezért is kérlek, hogy nézd végig a már meglévő blog témákat. WikFx - Schumann Viktor

2008.04.13. 10:00 WikFx

Forex error, Trading (t)error - bevezető

Sziasztok!

Remélem még nem untatok rá a videóimra. :)
Már kezd hiányozni az írás, mégha időigényesebb is összehozni
egy jó cikket, mint egy videót.

Az írás egyfajta gondolat szintetizálás, egy olyan párbeszéd Veletek, amikor szinte érzem,
hogy válaszoltok, figyeltek, vagy értetlenül bámultok (és ha ezt észreveszem, akkor kijavítom a mondatot :) ).
Írás közben időnként bennem is helyére kerül valami, ami addig súlytalanul kavargott a tudatomban, és egyszer csak megtalálja a helyét, logikus/működő rendszerré áll össze bennem.

Úgy érzem megint összegyűlt annyi tapasztalatom az elmúlt 4-5 hónapból amit
érdemes lesz írásban „ki analizálnom” magamból.

Sokat gondolkodtam azon, hogy talán több rosszat teszek Veletek,mint jót azáltal,
hogy népszerűsítem a Forex-et és a tradinget. Hiszen ez az egész csak arról szól, hogyan szedjék el a tapasztalatlan spekulánsok pénzét a tapasztaltak.

Előre is elnézést kérek tőletek a következő pár mondatért. Senkit nem akarok megsérteni, vagy lekicsinyelni. De saját tapasztalatomból (és a bejövő levelekből) úgy érzem, hogy:

Ti akik nemrég kezdtetek el a trading-el és a Forex-el foglalkozni, csak a pénz, a jutalmat és a lehetőséget látjátok a meggazdagodásra.....

Ti, akik már több mint egy éve foglakoztok a kereskedéssel, már sejtitek, hogy itt valami nincs rendben. Sokat tudtok, egyre több helyről okosodtok. De hol van a vége????

És Ti, akik  már lecsontoztátok a számlátokat (akár többször is), átvirrasztottatok pár éjszakát a rendszereitek tesztelésével,
végigültetek napokat kereskedéssel,folyamatos stresszben és utána alvászavarral küszködve próbáltátok kipihenni azt a pénzügyi és méginkább mentális fájdalmat amit a veszteségek okoztak( a rengeteg munka ellenére), és napról napra néztétek számlátok
folyamatos és időnként meglóduló apadását (majd pár napig küzdöttetek, hogy visszamenjen legalább az előző szintre, de aztán bumm megint beütött menykő) ....
Ti már tudjátok, hogy az áldozat amit meg kell hozni az eredményért sokkal, de sokkal nagyobb, mint Ti, első két csoportba tartozók képzelnétek,
és a történet sokkal inkább másról szól, mint amit a tankönyvekből és sikersztorikból olvashatunk.
Ti már tudjátok, de legalábbis sejtitek, hogy miért csak 5-10% sikeres ezen a piacon.
De sokan még Ti sem tudjátok, megtaláljátok-e a valós akadályt, és képesek lesztek-e minden tudásotok ellenére valaha is sikeressé válni a tradingben.

No erről fognak szólni következő irásaim....
Azt még nem tudom hány részletben, de igyekszem megrágni a témát (a saját érdekemben is :) ).
Nem lesz vidám téma, de majd igyekszem ellensúlyozni. De semmi vidám nincs abban, hogy emberek tönkreteszik az életük egy darabját csak azért, mert ezen a nyamvadt piacon egyszerűen senkinek nem áll érdekében, hogy betekinthessünk a fátyol mögé.
(!!!! a mostani videok még nem erről szólnak, ez csak egy bevezető volt!)

Akik csak a sikersztorikat szeretik olvasni, azok hagyják ki ezeket a részeket.
De akik majd kihagyják ezeket a részeket (és még nem konzisztensen profitábilis kereskedők), azok hagyjanak fel azonnal a trading-el. ;)

Üdv.
Wik

28 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://devizatozsde.blog.hu/api/trackback/id/tr12423082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joey 2008.04.13. 10:25:16

Őcsém, ez komoly! Én tavaly októberben keztem a bizniszt, úgyhogy természetesen mínuszban vagyok. De ettől a témától amit most feldobtál már a tíz körmömet rágom úgy várom a folytatást. Olyam érzésem van mint mikor Neo először beszél Morpheussal és az azt mondja neki "Nem mondtam, hogy könnyű lesz, csak azt hogy Igaz."

Scalper 2008.04.13. 20:24:24

Kiegészítésképpen: A Futures piacokon /a nemzetközi árutőzsdéken/ is hasonló a helyzet. Aki "nem vigyáz magára" rövidebb hosszabb időn belül a SÜLLYESZTŐBE KERÜL!!! Az abszolút árfolyamcsúcsra jutó termékek magas nyereségpotenciálja csak MÉZESMADZAG!!! Kb. 2-3 évenként /persze ha túlélte a trader/ lehet egy lépcsőfokot feljebb lépni /tudásban,tapasztalatban,mentálisan/ a Forex vagy Futures piacokon, és EREDMÉNYESEBB TRADER-ré válni!!! De soha elbizakodottá!!! A PIAC soha se befolyásolhassa az életviteledet, különben vesztettél!!!

Andris 2008.04.13. 23:53:49

Én 4 éve főállásban tradelek! A kezdeti rózsás elképzeléseim folyamatosan változtak. Rengeteg idő telt el mire a szálámon bekövetkezett a trendforduló és visszanyertem a pénzem. A tapasztalatszerzésre áldozott évek és a jelentős veszteségek elkönyvelése mellett, most visszatekintve azt kell mondjam érdemes volt kitartanom. Ahoz, hogy sikeres legyek, át kellett élnem elegendő menyiségű kereskedési szituációt. Ha valaki átvészeli a kezdeti időszakot, jó eséjel kerül abba a bizonyos 10 %-ba. KITARTÁS!!!

kmisi 2008.04.14. 08:31:58

Hát ez tényleg ütős bejegyzés. Mintha nem is Wikfx írta volna:” ez az egész csak arról szól, hogyan szedjék el a tapasztalatlan spekulánsok pénzét a tapasztaltak… semmi vidám nincs abban, hogy emberek tönkreteszik az életük egy darabját csak azért, mert ezen a nyamvadt piacon egyszerűen senkinek nem áll érdekében, hogy betekinthessünk a fátyol mögé..,stb”

Én is ezt éreztem a kezdetektől: a brókerek elhúzzák a mézesmadzagot, aztán pénzért képzéseket, trading roomot, egyéb szolgáltatásokat ajánlanak fel, vagy magadra hagynak, hátha buksz.

De hát ez a piac: a vesztesek pénzét nyerik el a győztesek. Persze, hogy nem áll érdekében senkinek sem önzetlenül erősíteni a konkurenciát.

Oké, de ugyanakkor ebben az országban nem szabad elvenni a reményt azoktól, akik más lehetőséget alig látva meg akarják próbálni, hogy kitörjenek. Ha elég szorgalmasan tanul évekig, elemez, gyakorol valaki, előbb-utóbb talán még sikeres is lehet, nem? Legalábbis úgy tűnik azokból a siker-sztorikból, amiknek azért van némi valóság-alapja.
S ezért volt jó olvasni Andris bejegyzését is.

Én lassan másfél éve foglalkozom a dologgal. Tudom, hol vannak hiányosságaim, minden információt felszedek, rendszerezek, kipróbálok, nem hiszek senkinek, nem veszek készpénznek egy tippet, elemzést sem, hanem csiszolgatom a saját rendszeremet. Sokat elemzek gyakorlásképpen, viszont ritkán, de megfontoltan kereskedem. Veszíteni nem akarok, de most még nem is a nyereség, hanem a szakma érdekel elsősorban.

Úgyhogy Wik, folytasd csak. Amit csinálsz, az önzetlen és szakmailag értékes. Segítség a Forex-ezni kívánóknak, főleg ha a negatív tapasztalatokra és veszélyforrásokra is felhívod a figyelmet.
Jó kis viták kerekedhetnek ki belőle, amiből mindannyian tanulunk.

Ha pedig valaki mindezek ellenére is vakmerő, türelmetlen, hát az nem a te hibád.

Üdv

dév 2008.04.14. 08:43:32

Mindig érdeklődve olvasom az írásaid.
Én is nemrég kezdtem el. 2 hete kereskedem élesen, amúgy olyan 3 hónapja tanulom a trédelést intenzíven napi (1-2 órában). Túl vagyok a 60- éles tréden, eddig olyan 0-5% között mozog a nyereség, miniszámlán bokáig érő vízben. Elégedett vagyok a teljesítményemmel. tuti fog ez még feljebb is menni főleg ha nem kötök be dolgokat trend ellen, meg ilyenek. :)

A Forex vadász nálam alapmű és nagyon gondolok rá, mindig mielőtt meghúzom a ravaszt.

Kösz mindent Vik!

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2008.04.14. 09:29:25

Én is nagyon örültem Andris bejegyzésének, mert kevés embert ismerek, aki valóban trading-ből él és nem csak a "vetítőgép" kezeléséhez ért. :)

Nem törekszem Morpheusi prófétikus szerepkörre, de itt óriási különbség van az optimizmus, az önmagunkba vetett hit és a között a világ között amit elképzelünk és látunk elsőre.

Nem akarom elvenni az emberek hitét és elszántságát, de úgy éreztem, hogy egy ilyen keserű pirulát "be kellett adjak", mert sokaknak jót fog tenni egy kis józanítás.

De nem hiszem, hogy bárki helyett is meg tudom tenni a lépéseket, maximum aki hasonló helyzetbe kerül, talán hamarabb felismeri, hogy hol van és merre tart.

És mégegyszer nagyon örülök mind Scalper és Andris aktív csatlakozásának a blog-hoz, mert tudom, hogy nem én vagyok a legtapasztaltabb, maximum a leghangosabb. :)

Bilinte 2008.04.14. 12:28:58

Sziasztok,

Véleményem szerint (illetve profibb traderek, és pszichológusok szerint) ez a kérdéskör jóval összetettebb.
Azokból kiindulva, hogy mindig a piacnak van igaza, bármilyen instrumentumon lehet bármennyit csinálni(és fordítva), és létezik egy csomó stratégia erre. A legegyszerűbbekkel is LEHET bármennyit csinálni. LEHET, hiszen kizárólag a traderen áll, avagy bukik, hogy mit hoz ki belőle…
Talán még azt sem kell tudni, hogy mi mozgatja az árakat, illetve mi áll a háttérben. E nélkül is lehet lóvét csinálni, tök egyszerű stratégiákkal. Bármennyit…
Akkor most a tradernek kivel kell ’harcolnia’? A piaccal? Vagy kivel?
Leginkább saját magával. A hozott, berögződött mintáival, programjaival, etc… amik irányítják személyiségét, életét, és, még a tradingjét is… Legfőképpen a gyerekkorból, tudat alatt persze. :
Különböző tiltások-parancsok, amik rögződtek anno.
Szülői minták: amit láttunk, illetve amit mondtak anno.
Illetve különböző pszichológiai fejlődési állomások az életünkben (biztos meg lehetne fogalmazni szebben is).
Stb…
Nyílván a hasonlóság mindenkinél megvan( pl. hogy miért nem megy a trading…), azonban emberekről lévén szó, ez mindenkinél telljesen egyedi.

Így a megoldás is telljesen egyedi…

Nem én találtam ki…

humor 2008.04.14. 15:46:03

Sziasztok!

Őszintén szólva én eléggé hiányolom a tradek során egy konzekvens stratégia használatát. Időnként van hogy érthető a pontos belépés, néha a kizárás, stoppolódás, de nekem többször eléggé homályos vagy inkább azt mondom nem elég precíz. Márpedig a pszichológia tényezőkben akkor lehet igazán haladni ha a belépési feltételek egészen részletesen meg vannak határozva és ragaszkodunk is hozzá. Persze lehet hogy wikfx így is csinálja, de nekem ez a hozzáállása nem jön át a videókból. Mondhatni szinte művésziek a tradjei, számomra mindenféle képpen. És még talán ez sem baj, ha jól megy, de félő hogy ha valaki megpróbálja követni akkor túl nehéznek esetleg még veszteségesnek is találhatja. Ha a kezdők nem ezt tapasztalják akkor jó, de emlékszek saját magamra... Persze sokminden hasznos dolgot láthatunk mint a stophunting pl. De ha lehetne, akkor a tradek során jó lenne precízebb beszállókat és kiszállókat mutatni vagy ilyesmi. Mondhatni pontosan mikor és miért húzod meg a ravaszt. Szerintem a profitabilis kereskedéshez nincs szükség nagy trükkökre csak a standard elemek tökéletes megtanulására ami elég sok helyen le van írva és ezeket megfelelően párosítva használni.

Jegenye 2008.04.14. 17:28:37

A leghasznosabb tanács, útmutatás amit ebben a témakörben eddig olvashattunk. És ahogy az előttem szóló mondotta:"művészi érzék". Rettentő fontos,mondhatnám a legfontosabb.
Alázat, tisztelet a piaccal szemben, párosulva a tapasztalattal és tudással nagy lépés, hogy örömet szerezzen a világ legnagyszerűbb platformján való kereskedéshez. Gratulálok WIK. Nyomjad.

Andris 2008.04.15. 09:11:36

Én humorral értek egyet. Tapasztalatból mondhatom, hogy a művészinek tituált (kapkodva, minden apró jelre beszálni) stratégia nem működik, de lehet, hogy másnak nagyobb a művészi érzéke. Én saját fejlesztésű stratégiámmal nagyon nagy biztonsággal tudok felvenni pozit. Öt perces chartokat figyelve átlagosan minden másnap adódik beszálló amit másodpercek alatt el is kell végezni. A profi tőzsdések legfőbb erénye a türelem. Bocs, ha okoskodásnak tűnik az írásom, de szerintem hasonló elvek alpján is lehetne próbálkozni, hátha másnak is működik.

spekitox 2008.04.15. 10:43:23

Még egy éve sincs, hogy elkezdtem komolyabban utána olvasgatni a tőzsdézésnek, azóta is demóban csinálom kitartóan. Igy én nem nagyon akarok kritizálni, hiszen attól hogy valami nekem nem jön be, még lehet jó.
Annyit mondanék, hogy Andris is irja hogy évek óta élesben csinálja, és humor más fórumokon tett hozzászólásaiból is kiderül, hogy ő is pár éve gyertyázik már. Ha megnézzük, akkor ezek a tapasztaltabb emberek nem hurráznak, morfeuszoznak és bálványoznak, inkább burkoltan kritizálnak. Én hozzájuk csatlakoznék - leszögezem először is, hogy Wik nagyon jól tudja a tényeket rendszerezni, több hozzászólása (pl. ECN témában is) érdemes a referencia szerü elrakásra.
De a videók már más téma. Utólag tök könnyü mindent megmagyarázni, pro és kontra is. Főleg, hogy ennyi mindenféle vonalat rak fel. Az lenne a fura, ha nem volna épp egy kilengés valamelyik pivotig vagy fibo szintig. Ha elég indikátorod van, mindent meg lehet magyarázni. Utólag. Egyszer élőben vegyél fel egy trédet. Én is a rendszerre utaló jeleket hiányolom. És nem tisztelem a piacot. Nem pazarolok rá érzelmeket. Csak a szabályokat tartom be - pl. stop loss.
Humor for prezident!! :)

Legionnaire 2008.04.15. 16:09:14

Én mindenkivel egyetértek! :) Tényleg jó lenne élesben is látni egy-egy trédet. Bár élesben, mikor tényleg pénzről van szó (!), én sem biztos, hogy olyan lelkesen „buzerálnám” a „felvevőt”, mivel van mire figyelni azon kívül is. Lehet, rosszul gondolom!
Viszont pont ehhez a posthoz jöttek a kritikák, ami az első a sorban mely a sötét oldallal foglalkozik? Én is csak amolyan „demo-master” vagyok még. Viszont ennek a blognak az (a hozzászólásokkal együtt) olvasása hozta vissza a kedvem.

Jegenye 2008.04.15. 16:19:23

"És nem tisztelem a piacot." A tisztelet nem érzelmi ügy, hanem alapállás.
Én tizenkét éve nyomom élesben, a devizát igaz csak 6 éve.
Majd meg fogod tanulni fiatal barátom...
Kezd el az élest demo helyett mondjuk pár ezer dollárral miniben. Rájössz arra, hogy mi a különbség.

frakno 2008.04.15. 16:34:35

ott a lényeg jegenyénél......
alázat, alázat, alázat....

Andris 2008.04.15. 16:43:50

A piacot azzal tiszteljük meg, hogy nem próbáljuk meg ráeröltetni véleményünket az iránnyal kapcsolatban. Ha többször működik a stratégiám mint ahányszor nem, akkor boldog vagyok.

Jegenye 2008.04.15. 16:47:39

Andris,
abszolút igaz.

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2008.04.15. 18:38:35

Hölgyek, Urak,

Nem győztem volna ide bírni ami eszembe jutott a kommentekről, ezért nyitottam egy új bejegyzést a válaszaimnak. (amúgy sem nagyon kapcsolódtak a témához)

Wik

tanonc 2008.04.15. 18:39:03

Szervusztok!

Számomra nagyon érdekes ez a "vita" ami itt kibontakozott. Én hosszas olvasgatás és demo kereskedés után a napokban fogom élesben kezdeni, ezért különösen érdekelne ha van kedvetek írni arról, miért csúsztatok bele az elején nagyobb bukókba! Úgy tűnik itt mindenki egyetért bizonyos szigorú kockázat kezelési elvekben. Ezeket eleinte nem, vagy nem elég következetesen használtátok, vagy másból ered a hiba? És még egy gyakorlati kérdés. Ti hírekre kereskedésnél találkoztatok olyan problémával, h "egyszerre két irányba" akar elindulni és feleslegesen aktiválja a megbízást és ki is stoppolja, ill. eltér-e az ilyen jellegű trade-ek stop szintje az instrumentumra jellemző általánosan alkalmazottól? Üdv

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2008.04.15. 20:06:19

Hi Tanonc,

Hír kereskedésnél véleményem szerint nem szabad belevenni a tüskébe, azaz az induló mozgásba. Ezt egyre inkább igaznak tartom, mert jelen piaci körülmények közt, hírek esetén, már az sem nagyon működik, ami egy évvel ezelőtt.

Szóval várni kell kicsit, mire megmutatja merre akar menni és aztán várni, hogy ad egy jó beszállási pontot is.

A tüskét csak az tudja rendszeresen és eredményesen kereskedni, aki nagyon gyorsan jut infóhoz és automatizált rendszerrel dolgozik, és olyan brokerrel ahol nem tágul a spread 4-6 pipnél nagyobbra. De még így is egyre nehezebb.

Üdv.
Wik

Scalper 2008.04.16. 11:10:02

Hír-kereskedésnél a piacok /deviza, kötvény, részvény/ együttes reakciója a lényeg. A változásokból "kiolvasható", hogy az adott hírből mi volt beárazva, s ha "helyzet" van pozit lehet felvenni! De - általában - nem azonnal a hír után. /Minek a real-time news...? Ép ezért már nem is használom!!!/. Megj. A nagyon várt hírek előtt egy-két perccel sok esetben megmozgatják az árfolyamokat, ezáltal kiszedik a szűk stopposokat, ill. a "tutira" menőket, ill. 10-20 másodperccel a hír előtt "eltűnnek" a vevők és az eladók, nagyon kitágulnak a bid/ask spread-ek. Legalábbis ezt tapasztalom és látom a tőzsdei ajánlati könyvekben mind a kötvényeknél /ahol az átlag napi forgalom 3-4 millió kontraktus/ és mind a devizáknál /ahol 1-2 pont az átlagos spread/.

szudan 2008.04.16. 13:06:35

"Hiszen ez az egész csak arról szól, hogyan szedjék el a tapasztalatlan spekulánsok pénzét a tapasztaltak."

Az árak alapvetően nem fundamentális alapokon nyugszanak?
Azaz egy kereskedett termék, jelen esetben deviza, árát nem a mögötte álló gazdaság(ok) helyzete határozza meg?

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2008.04.16. 13:43:15

Hosszú távon igen, rövid távon a spekuláció támasztotta kereslet/kínálati viszonyok.

tanonc 2008.04.16. 18:38:09

Szervusztok!

Wik, Scalper köszönöm a válaszokat! Természetesen ezek újabb kérdéseket vetnek fel. Ha jól értem mindketten azt mondjátok nem érdemes kapkodni, előbb meg kell várni a biztos irányt (Wik) ill. hogy mennyire volt "beárazva" a hír, és csak utána poziba lépni. Bocs ha butaságot kérdezek, de ez nem megy el kicsit a rövid távú trend kereskedés felé? Én eddig úgy értelmeztem a hírkereskedést, h a rövid megrántásból akarunk realizálni egy kisebb profitot függetlenül attól meddig "tartja az irányt", bár én ha markánsnak tűnt a megindulás inkább csak levédtem a nullát vagy kis nyerőt és hagytam kicsit kifutni. Nagyon kíváncsi vagyok ti hogyan látjátok ezeket, ill. még konkrétan amit Scalper említ, h kirázzák hír előtt a "tutira" menőket azt mekkora ráhagyással lehet elkerülni a szokásos sl szinthez képest? Üdv

Lokátor 2008.04.16. 19:09:56

Sziasztok

Én is kb csak pár hónapja kezdtem el foglalkozni a devizakereskedéssel, és eleinte nagyon könnyűnek láttam a dolgot, de aztán rá kellett jönnöm, hogy mégsem olyan egyszerű.
Még csak demóban toltam, de nem érzem elég felkészültnek magamat az éles kereskedéshez.

Szerintem is kellett egy kijózanító írás, hogy nehogy mindenki azt higgye, hogy megtalálta a Kánaánt és gyorsan meg fog gazdagodni. Ha olyan egyszerű lenne, mindenki ezt csinálná...

Joey006 2008.04.23. 15:05:41

A mai Kanadai Retail Sales szerintem tipikus példája annak micsoda mozgások vannak a "függöny mögött". Másfél órával a hír előtt (!) keményen el kezd longolni az ár és láss csodát a hír alátámasztja ezt, ezután egy kis réssel nyitás és örülhetsz ha (megfontolt kereskedéssel) 20-25 pipet el tudsz csípni a 150 pipes mozgásból.

kmisi 2008.05.07. 11:48:50

Joey-nak igaza van. Az utóbbi időben többet kereskedtem, mint általában, s a következő érdekes dolgot figyeltem meg én is:

Nézzük pl. a mai, 11 órás Eur bejelentést: retail sales, előző -0,2%, várakozás 0,1%. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy erősödik az Eur, tehát egy Eur-ért több Usd-t kaphatunk, azaz a görbe felfele fog menni.

Hát nem ment felfele, sőt a bejelentés előtt 1, 5 órával már lefele igyekezett. Vajon miért?

Pontban 11-kor a forexfactoryn láthatóvá vált az ok. Sokkal rosszabb lett az adat (-0,4%), mint a várakozás. El is kezdett zuhanni (ekkor én is beleadtam). Amikor a saját platformomon megjelent a hír 11 perc múlva, már azok, akik jóval korábban adtak, már profit takingeltek, s csak ez után kezdett esni ismét az árfolyam. Jóval kisebb haszonnal szálltam ki, mint ahogy tisztes viszonyok között tehettem volna.

Mit jelenthet ez? Valószínűleg vannak olyan bennfenntesek, akik hatalmas pénzekkel már 1-1,5 órával a bejelentés előtt tudják, milyen pozit vegyenek fel.

Mi meg, lelkes amatőrök, csipegethetünk a morzsákból.

ferenci84 2008.09.18. 01:34:32

"Az árak alapvetően nem fundamentális alapokon nyugszanak?"
Én is azt gondolom, hogy nem ennyire gáz a helyzet. Csak mindenki a kis mozgásokból akar profitálni, (én is) és ehhez sokkal, nagyon sokkal többet kell tudni a többségnél. Ez szerintem nem olyan nehéz, de ha nem megy, akkor lehet, hogy én is átállok a position tradingre. (vagy fölveszem a fegyvertáramba)
Hadd ajánljak egy kis irodalmat, ami nemem sokat segített: "Forex Surfing", "Forex Scalping", "Forex Sailing". Ezek a fenti kulcsszavak beütésével letölthetők pdf formátumban, vagy egyben "Rapid Forex" címszó alatt a forex-trading4you.blogspot.com/2007/10/forex-ebooks-for-beginners.html oldalról.
Jó olvasást.

ferenci84 2008.09.18. 02:15:23

Ja, még valami: tölts le egy futures brókertől egy trading szimulátort, nyitsd meg a trading pad-ot akármelyik instrument-nél. Itt látszik, hogy hogyan mozognak az árak, és mitől. NASDAQ-n pl. van 15 lotra eladási ajánlat 1855.25-ön, 10 lotra 1855.50-en, vételi ajánlat 12 lotra 1855.00, stb. A spread 1855.25 és 1855.00 között van. (1 tick=0.25) Ha Elviszik a 15 lotot 1855.25-ön, és még 5-öt akarnak ilyen áron elvinni, akkor följebb megy 1 tickkel az árfolyam. Vagy ha visszavonják az 1855.25-ön eladók az ajánlatukat, és érkezik egy vételi ajánlat erre az árra, akkor is fölfele mozdult az árfolyam.
A gap keletkezésekor pl. nem kell sem eladni, sem venni. Csak annyi, kell, hogy akik ajánlatot tesznek, (érsd: sell limit/buy limit) köetkező nap úgy gondolják, hogy az előző napi árnál alacsonyabb ár felel meg a mostani kondícióknak. Tegyük fel pl. hogy van aki úgy gondolja, hogy venne 1830.25-ön, van aki eladna ugyanezen az áron, van aki venne 4 tickkkel lejjebb, van aki eladna 4 tickkel feljebb. Így a nap elején rögtön van egy eladás 1830.25-ön, és 8 tickes spread, ami, rögtön beszűkül, mert aki extrém áron akar venni vagy eladni, látja, hogy ez nem fog menni, és közelít a normálishoz, és végül megegyeznek.
Tehát azt gondolom, hogy az ár mozgása ténylegesen az érték növekedése/csökkenése, mivel az érték csak attól függ, hogy aki megveszi vagy eladja, az mit gondol reálisnak.
Irreálisnak tarom pl. azt az elképzelést, hogy valaki azért nyitna pozíciót, hogy ezzel az árat valaki pozíciója ellen mozgassa, mert ezzel sok ember véleményét valaminek az értékéről nem változtatja meg. Vagy ha meg is változtatná, azzal, hogy ő kezdeményezi a pozíciót (általában rosszabb áron, mint a nem-kezdeményező fél), az ezzel járó veszteség nem összemérhető az eredményként esetleg létrejövő minimális ármozgással.
Javítsatok ki, ha rosszul látom. Lehet, hogy valaki jobban ismeri, hogy mi mozgatja az árakat.
süti beállítások módosítása