HTML

próba

Forex - Devizatőzsde

útmutató a forex kereskedéshez, tapasztalatok a piacról

Friss topikok

A szerző

Üdvözöllek a blogon! Javaslom kezd az elejéről, még ha sok is lesz :) (2007 augusztus, ott be is mutatkozom, bár nem az lesz a legérdekesebb) Mostanában már gyakran előfordul, hogy olyan kérdés érkezik hozzám/vetődik fel a blogban, amit már kitárgyaltunk, vagy nem a megfelelő bejegyzéshez fűzik. Ezért is kérlek, hogy nézd végig a már meglévő blog témákat. WikFx - Schumann Viktor

2007.09.08. 07:51 WikFx

Amikor minden út pozi-ba vezet...

 

Valahol már lehet, hogy említettem (de lehet, hogy csak valamelyik fórumon írtam), hogy egyes forex brokerek kis statisztikai segítséggel kiszűrik azokat a trader-eket, akik várhatóan nemsokára (1-2 hónapon belül) elbukják a számlájukat, és elkezdenek ellenük tradelni, azaz velük ellentétes pozíciókat (pozi-kat) felvenni (amin az egyik veszít azon ugye a másik nyer).

Mi alapján mondják meg, ki lesz a vesztes? Nem annyira bonyolult, mint  gondolnánk:
- A tőkéjéhez viszonyítva relatíve nagy lot-okkal trade-el,
- Viszonylag sok azonnali megbízást (market entry - rögtön poziba lép) ad és kevés előre beállított rendelést (order entry - csak az adott ár teljesülése esetén lép poziba;!! különböző kereskedési felületeken másként hívhatják ezen rendelés típusokat!!),
- Növekszik a megbízások száma, egyre szaporodnak a market entry-k

Ezeket a szempontokat mi is figyelhetjük és felhasználhatjuk saját kereskedésünk irányvonalának figyelésében:

- Az elsőt viszonylag könnyedén kiküszöbölhetjük. Egyszerűen NE csináljuk! Akinek ez nem megy az hagyja abba ....... a kereskedést.......... pár hétre, hátha utána már megy :)

- A második eset az részben kereskedési stratégia függvénye is, hogy ki mennyi azonnali, vagy előre beállított poziba lépést használ. Itt a lényeg, hogy a begyakorolt és bevált stratégiánkat betartjuk-e, vagy szép lassan (vagy gyorsan) egyre inkább áthágjuk valamilyen oknál fogva, azaz NEM TUDATOSAN, de változtatunk a kereskedési stílusunkon, ami valószínűleg bukóhoz vezet.

- Abszolút értékben is növekszik az egy napra eső trade-ek száma, holott nem vezettünk be újabb setup-ot (kereskedési jelzést, amire poziba lépünk) a stratégiánkba, azaz félő, hogy belépünk az OVERTRADING kategóriába.

A "szakma"  overtrading-nek emlegeti azt, amikor valaki logikailag indokolatlanul gyakran nyit pozíciókat. Nem overtrading az, amikor egy scalper (aki kis mennyiségű pip-ekre játszik), amikor megy a piac igyekszik a számára megfelelő nagyságú hullámokat egymás után leskalpolni, mivel számára ez a megszokott. De amikor egy swing trader (swing, azaz hullám - nagyobb pár órástól 1-2 napos hullámokban gondolkodó) hirtelen elkezd ugyanazzal a gondolkodással és gyakorlat nélkül 10-15 pip-eket levadászni az overtrading.

Az overtrading-hez sokféle út vezet (itt egyes részletekben esetleg ismétlem magam, de ez most egy jóval gyakorlatiasabb megközelítése annak, hogy esetleges hibáinkat észrevegyük, mint az előző bejegyzés. Mindenkinek ajánlom, aki még nem olvasott erről máshol):

- Az "Akció-vadász" (off-topic-megj.: nekem Jackie Chan jut erről eszembe, akinek lelkesedése és energikussága számomra mindig is példa értékű volt a civil életben), alig várja, hogy pozícióba léphessen. Impulzív és nem tudja kivárni amíg a setup tényleg megmutatja magát, mert lelki szemei előtt már látja a setup lehetőségét és az ár további haladását az ő általa meghatározott irányba. Ez ugye egyértelműen túl sok és alacsony valószínűségű trade-hez ezet.

- A "Bosszúálló". Szerintem az "akció-vadász" tud legkönnyebben bosszúállóvá válni, amikor bukik egy nagyot és vissza akarja nyerni azt a piactól, de más mentalitású traderek is beleesnek ebbe a hibába (revenge trading). Amikor az hajt, hogy revansot vegyél a piacon, akkor megint nem tiszta fejjel gondolkodsz, és igyekszel mielőbb behozni a veszteséget, hogy elégtételt nyerj. (amúgy ha betartod a 2%-os szabályt és nem játszol akció vadászt, akkor lenne okod revansot venni? Tudnál akkorát veszteni egymás után 3-4 trade-en, ami miatt érzelmeidet már nem tudod kordában tartani?)

- A "félelem-trading". Ugye ez volt azokra jellemző, akiket a "görcsös-vesztes" fejlődési szakaszba soroltam. De ez szintén overtrading-ben nyilvánul meg, azaz a szűk stop-ok miatt nagyon sokszor vesztesen zárulnak a trade-ek és amikor nyerő, akkor is gyorsan sok kicsit kell nyernie, hogy haladjon.

- Az "euforia-trading". Röviden: nyerünk, istennek érezzük magunkat és könnyelműek leszünk, e-miatt nagyot bukunk.

- A "piac-üldöző". "Never chase the market!" azaz "Soha ne üldözd a piacot", mondja minden kereskedéssel foglalkozó könyv. Mit jelent ez? Ha már a számomra megfelelő kockázat és potenciális profittal rendelkező lehetőség (setup) elmúlt, akkor nem lépek pozícióba. Ha ránézeka chart-ra és látom, hogy megy a piac, mint "az állat", de még nem elemeztem ki a következő támasz és ellenállás szinteket és nem látom a stratégiámnak megfelelő belépési pontot, akkor nem lépek poziba! …..És igen, e-miatt a piac sokszor el fog menni előttem. De ezen gondolkodásmód véd meg attól, hogy ne váljon minden "szemétté" a kezeim közt. A nyerőnek látszó trade-ek ne forduljanak meg ahogy beléptem a poziba, hogy olyan pozi-kat nyithassak ahol a profit felülmúlja a vesztes pozikon begyűjtött mínuszt. Még ha időnként fájdalmas is nézni egy-egy hirtelen 100 pontos emelkedést, tudd, hogy aki üldöz, az eshet a legnagyobbat.

A "piac üldözés" amiatt is kialakulhat, hogy nem ismerjük fel, hogy a piac aznap nem olyan, mint ami a mi kereskedési stílusunknak megfelelő. Leginkább az angolul choppy-nak (apró hullámosnak) is nevezett piac az olyan, ami képes ledarálni az ember számláját, ha nem veszi észre időben, hogy stratégiát kell váltani, vagy távol maradni, ha az ilyen piacra nincs bevált stratégiánk. Ilyenkor az ember képes egymás után nyitni-csukni a tradek-et ahogy a piac táncoltatja őt, miközben igazán nem megy semerre, csak csapkod összevissza. Ilyen időszakokban sokszor még annyi forgalom sincs a piacban, hogy valami normális rangelő (sávozó) stratégiát meg lehessen játszani.

„Új cuccok, vágyak és irreális profit célok”: tegyük fel, hogy emberünk már profitot termel megszokott kereskedési metódusaival. De vagy saját ötlet vagy az asszony unszolására rájön, hogy venni kell egy új autót, házat, hajót stb. és kikalkulálja, hogy ehhez mennyi lóvé kell. Ezután rájön, hogy ennyit nem tud elég gyorsan kitermelni csak akkor, ha nagyobb pozíció méretet választ a megszokottnál, vagy többet trade-el egy nap, hogy az autó meglegyen, tehát nem előre megfontoltan változtat már megszokott és bevált kereskedési stílusán. Innen már gondolom látod az egyenes utat. Nagyobb tét, nagyobb veszteség, nagyobb érzelmi hatás, revans, overtrading….margin call (azaz a broker becsukja a pozíciókat, mert nincs elég fedezet a számlán)

Az overtrading egyértelműen romboló nem csak a számlánkra, hanem saját önérzetünkre nézve is. Egyre több időt töltünk a gép előtt. Úgy érezzük egyre keményebben dolgozunk a pénzünkért, és mégis egyre inkább nincs eredménye. Pontosan az ellenkezőjét érjük el annak, amit szerettünk volna. Szabadságra törekedtünk, minél kevesebb munkával és stresszel minél nagyobb profitra, ehelyett sok stressz-t és robotolást értünk el és emellett anyagi veszteséget.

Ezért érdemes heti rendszerességgel átnézni az előző heted trade-jeit, és megnézni, hány volt megalapozott és hány érzelmi indíttatású, milyen trendet követ a kereskedésünk.

És végezetül most szeretném újra definiálni a nyertes és vesztes fogalmát, ami sokak számára talán lelkesítőnek fog hatni:

Hosszú távon nem egyértelműen az a nyertes a kereskedésben, akinek jelenleg nincs vesztes trade-je és nem az a vesztes, aki jelenleg veszteséges. Hosszú távon nyertes az, aki kereskedési stratégiájának megfelelően, azt betartva kereskedik. Csak Ő tudja módszeresen megfigyelni hibáit és azokon javítani.

MINDEN TRADE NYERTES TRADE AHOL BETARTOTTUK ÉSSZERŰEN MEGALKOTOTT SZABÁLYAINKAT, még akkor is, ha kistoppolt minket a piac! Jutalmazd meg magad minden olyan trade-ért, amit előtte stratégiádnak megfelelően kielemeztél, kivártad a setup megjelenését, max 2%-ot kockáztattál, és kivártad a trade eredményét.

Valamelyik könyvben olvastam, hogy vannak trader-ek, akik felállnak és megtapsolnak minden olyan trade-et, ahol kistoppolódnak, de nem csinálnak semmi különöset, amikor nyernek, mert számukra sem nyerni a nagy megpróbáltatás, hanem időben levágni a veszteséget és nem engedni nagyra nőni a kockázatot. Ezzel a kis közjátékkal egyben el is oszlatják magukból a bosszúságot, ami az overtrading felé vezetne a már ismert úton.

Saját tapasztalatom, hogy minden igazi nagy bukóm érzelmi indíttatással kezdődött és overtrading-ben ért véget (a számlám egy jó részével együtt). Meggyőződésem, hogy ezen és a money management-en áll vagy bukik a kereskedés, mint befektetés és megélhetés sikere (röviden: mennyire tudsz hideg fejjel és fegyelmezetten kereskedni).

Ha másik oldalról közelíted ezt meg szintén logikus: Mivel a piacon más traderekkel versenyzünk, ezért mindig keressük azokat a dolgokat, amik „előnyt” (angolban „edge”-et szokták használni erre – my edge in trading=az én versenyelőnyöm/előnyt biztosító filozófiám a kereskedésben - ez nem "hivatalos" fordítás, nehéz magyarban megfogalmazni) nyújtanak a számunkra a többiekkel szemben. Tudjuk, hogy a civil életben az emberek döntéseinek 80-90%-a érzelmi alapokon nyugszik (még ha utána racionalizálja is miért kell neki új autó), miért lenne ez másként a kereskedésben? Micsoda előnyt jelent, ha mi a maradék 10-20%-ba tudunk tartozni (az esetek többségében
J)?! Ha ebben képesek vagyunk fejlődni, akkor hosszú távú, mondhatni életre szóló, előnyhöz jutunk a többiekkel szemben. (Egy új indikátor meg lehet, hogy csak egy hétig nyújt előnyt.)

Viszont ha ezekben nem állunk helyt, akkor még egy 90%-os stratégiával is veszteni fogunk hosszú távon!!! Kereskedési stratégia van annyi, mint égen a csillag, egyszerű és gyorsan tanulható (csak egyet mondjak mi, ami 100%-os igaz
J).

Úgy érzem egyelőre tőlem telhetően kiveséztem ezt a témakört. Bízom benne, hogy sok most indulóban megmarad valami belőle és ezáltal több sorstársam hamarabb feleszmél, mint én. J

11 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://devizatozsde.blog.hu/api/trackback/id/tr26160049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viatoris 2007.09.08. 12:38:03

Szia Viktor,

Nagy élvezettel olvastam az írásodat. Külön köszönet az újabb értékes információkért ( és végre értelmezte valaki magyarul is a „choppy” kifejezést :o) ) Az ismertetett kereskedői attitűdök leírásai nagyon szellemesek és főként szemléletesek.

Ahogy olvasom a cikkeidet, egyre inkább az fogalmazódik meg bennem, hogy a tőzsdézésnél nincs jobb önismereti tréning, bár az is igaz, hogy legtöbbünk számára ez a módszer bizonyul a legköltségesebb megoldásnak. :o))

Gordon Gekko 2007.09.08. 13:30:23

Wik,

Ez a blog menthetetlenül kezd túl jó lenni! Még, még még!!! :)

initialFX 2007.09.08. 18:11:54

Ezt most kinyomtatni, bekeretezni, minden nap kereskedés előtt elolvasni, kereskedés után meg újra.

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2007.09.08. 20:04:32

Viatoris ihletésével megalkottam egy új fogalmat:

Önismereti trading :)

Ez az amíg a piac addig tréningeli a tradert, amíg az el nem veszti a pénzét, vagy meg nem ismeri magát. :)

is 2007.09.08. 21:18:41

gratulálok! most találtam ide, és nagyon tetszik. én inkább az opciós piacoknál fejlődöm, és hálistennek/sajnos nem magam kötök, de izgat a forex is, ha már feleslegesen sok pénzem lesz opciókból, akkor akár neki is futok egy kis tradelésnek. szóval nekem ez felkészülés, és nagyon hasznos. én mondjuk a számok embere vagyok, az eddigi leghasznosabb a 2%-os loss-szabály, meg a kötendő lot-méret kiszámítása volt; de a szoft-oldal is jó, azt is élvezettel olvasom.
szerintem is: még, még, még.

bt.laci 2007.09.09. 10:24:25

szia Viktor !

blogodat már két hete elkezdtem figyelni.Első olvasáskor a sok hasznos információt ,hozzászólást abba sem tudtam hagyni. Saját magam is kezdőként veszek részt e hasznos tanító jellegü információk olvasásában majdani gyakorlati alkalmazásában.Az eddigi írásokat olvasva tökéletesnek érzem,hogy az olvasókat nem egyből a mennyit tudok nyerni technikai tanácsokkal csábítod oldaladra.Mert azok akik elolvasva irásodat nem ezt a tapasztalat diktálta pszihologiát folytatják azok a technikai tanáccsal ugysem érnek semmit.A továbbiakban úgyérzem írásaidban minőségi oktató jelleg kell,hogy játsza a szerepet és nem a mennyiség.Mi akik fejlődni szeretnénk szivesen olvassuk majd ezt az oldalt mert egy tapasztaltabb társunk tanácsai mindig a hasznunkra válhat.Köszönjük eddigi írásaidat és várjuk a továbbiakban tapasztalataidról szoló írásokat.

Sir Veron 2007.09.10. 09:49:31

Hi Viktor!

Múlthéten csatlakoztam a blogodhoz. Régóta követem a tőzsdét, de a forex iránt csak most kezdtem érdeklődni. Nagyon hasznos a blogod, csak ritkán írsz! :)
Egyetértek veled hogy a pszichológia mennyire fontos a kereskedésben. Nem tudom ismered-e a Tőzsdepszichológia Befektetőknek című könyvet?! Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Csak így tovább!
/Ez kell a magyaroknak, nem az a baromság: "Tömörprofesszor"/

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2007.09.12. 19:39:26

Bt.Laci és Sir,

Örülök, hogy tetszett az eddigi és köszönöm a kommenteket.

Ritkán írok. Igen, mert egy-egy bejegyzést mire összerakok az kb 2,5-5 órába tellik.
És ez akkor sem lesz kevesebb, amikor tömörebb lesz a téma, mert ahhoz, hogy érthetőnek minősítsem, azt majd várhatóan többször kell átfogalmaznom. :)

Bízom benne, hogy kibírjátok...:)
Amúgy lehet, hogy azok járnak rosszabbul, akik egyben el fogját rudni olvasni az egészet, mert nem tud náluk annyit ülepedni egy-egy cikk.

matheszabi (törölt) 2009.09.21. 10:52:44

Mint a filmekben az anonim alkoholidtak klubbjaban: " I am acoholic". :)

Ez vagyok en:
"- Az "Akció-vadász" (off-topic-megj.: nekem Jackie Chan jut erről eszembe, akinek lelkesedése és energikussága számomra mindig is példa értékű volt a civil életben), alig várja, hogy pozícióba léphessen. Impulzív és nem tudja kivárni amíg a setup tényleg megmutatja magát, mert lelki szemei előtt már látja a setup lehetőségét és az ár további haladását az ő általa meghatározott irányba. Ez ugye egyértelműen túl sok és alacsony valószínűségű trade-hez ezet."

Egesz hetenvegen neztem a gyertyakat... Ahogy nyitott a Sydney -i todzse mindharom demo szamlan akcioba leptem. Nehogy lemaradjak valamirol, amig alszom :) Most meg en is kacagom magam. Mindharom szamlan SL nelkul kicsit, de kotottem, egyik bejott, masik ketto redes minusz: -30 es -70 pip .Megvarom, amig pozitivba jon ma csak Hetfo es -0,25% illetve -0,5% -a a tokemnek. A harmadik hozott +4% ot, de amikor, meglattam, hogy "nincs mi termeljen" rogton megint kotottem :)

Ez a bejegyzes volt nagyobb hatassal ram: devizatozsde.blog.hu/2009/03/01/tradergamer_scalper_strategiaja

"Egy jó scalper minden (hagsúlyozom: MINDEN) piacon szinte azonnal beszáll, ami nem vízszintes vonal. Épp ez a stratégia (ha már mindenképpen el kell nevezni) lényege. Csak egy-két gyertya van meg, gyakran csak öt-hat ponttal, a tőke 5-10 %-ának bekötésével, óvatosan, de gyakran kötve. És közben nyugodtan elengedheted a kötést 2-3% vesztőbe, kötsz addig mást, esetleg pull-back az eredetire, és láss csodát, a legkisebb következő nyerő gyertyánál a kötés alá-fölé vágod a stopot, azon a trade-n már nem veszíthetsz, azonnal nézed a másik devizapárt, a harmadikat (persze párhuzamosan, lehetőleg két képernyővel, osztott mezőkkel, stb.), és kis nyereséggel mész tovább."

Ezzel elengedtem a bennem uralkodo rendetlenseget.

Azon gondolkodom, hogy:
Baj-e, ha az ember igy kot? -rendetlenul. Wik es GG szerint biztos igen, Tradergamer szerint biztos nem.
Mindharman meg mast is csinalnak es nem lefele halad az egyenleguk osszesen. Tehat, ha szeretnek akciozni vajon mi hianyzik innen, ahhoz, hogy novekedjen az egyenlegem?

Hetvegen, amikor "analizaltam" a piacot en ugy lattam, hogy hetes szinten az Euro savozgat felfele, ezert longoltam, es pillanatnyilag esett.
A GPB/USD-t napos szinten neztem, olyan merettel is kotottem es a pirosra tettem, nem a zoldre, mert a Heikin-ashi szep teli pirosakat mutat: bejott.
A GPB/JPY -t 3 orason neztem az esest, es naposon is esik, de most epen emelkedik. Bizom a trendben, remenykedek, imadkozom :) Ez nem tudas meg...

HuDini 2009.09.21. 11:19:20

@matheszabi: nem biztos hogy jó úton jársz...

amugy aki nagyobb hatással volt Rád (TG), gyanusan eltűnt az FX piacról....

matheszabi (törölt) 2009.09.21. 19:01:00

Ma kiprobaltam az ossze-vissza csapkodast az egyik szamlamon.
-5% ot ertem el egy masikon kevesebbet csapkodva +2% korul. Vagy 30 trade alatt?

Nem szeretem ezt a gyertyaleso varakozast, 5-15 pip vacakolast... es nem is leszek ebben jo ... sokaig.

Nekem sokkal inkabb bejon, hogy reggel megnezem es kotok, delbe megnezem es igazitok a stoppokon esetleg kizarok, neha kotok este megint kotok, zarok. Jobb 50-150 PIP mint 2-5 x 10-20 es egesz nap azt bamulni varni. Nekem napi atlag +50 PIP eleg volna es 3x10-20 pernel ne vegyen tobbet el tolem az "analizis". GPB/JPY az meg megy is annyit minden nap valamilyen iranyba...