HTML

próba

Forex - Devizatőzsde

útmutató a forex kereskedéshez, tapasztalatok a piacról

Friss topikok

A szerző

Üdvözöllek a blogon! Javaslom kezd az elejéről, még ha sok is lesz :) (2007 augusztus, ott be is mutatkozom, bár nem az lesz a legérdekesebb) Mostanában már gyakran előfordul, hogy olyan kérdés érkezik hozzám/vetődik fel a blogban, amit már kitárgyaltunk, vagy nem a megfelelő bejegyzéshez fűzik. Ezért is kérlek, hogy nézd végig a már meglévő blog témákat. WikFx - Schumann Viktor

2007.08.10. 21:58 WikFx

Mikor halad a Forex?

 A Forex bár 24 órás piac, de mégsem "halad" egyformán mind a 24 órában.

A piacok haladását a fő pénzügyi központok nyitvatartása határozza meg. Ezek jelenleg: Frankfurt, London, New York, Sydney Tokyo. (Azért jelenleg, mert ki tudja Kína milyen lapokat húz a következő években.)

A legnagyobb forgalom és ezéltal a legnagyobb ármozgások a fő központok nyitvatartásának metszetében vannak (amikor 2-3 piac is nyitva van egyszerre).

Kereskedés szempontból kitűnő helyen élünk, mert az Azsia-Ausztrália-Európa és Eu-USA átmenetet is elcsípjük viszonylag emberi időben. (ismerek trader-eket, akik USA-ban éjjel 1-3 kor is rendszeresen géphez ülnek, hogy az europai nyitáskor és az európai eseményeken is kereskedni tudjanak.

A Piacok nyitvatartása hazai idő szerint:

Forex központKinyitBezár
Frankfurt
Németország
08:0016:00
London
Anglia
09:0017:00
New York
USA
14:0023:00
Sydney
Ausztrália
00:0008:00
Tokyo
Japán
01:0009:00

(Remélem nem rontottam el. Egyszerű dolog, de ha megnéztek pár angol nylevű site-ot a neten, még ott is időnként 1-1 órát ide-oda elrontanak.)

Amúgy ezt a táblát éredemes elmenteni, mert az ember rendesen bele tud zavarodni az idő átszámolásokba.

Bobojsza barátunk hozzájárult egy képpel, hogy átláthatóbbak legyenek az időszakok:
http://www.project.hu/forex/forexkereskedesido.jpg

A Forex-ről is elmondható, hogy ideje kb. 70%-ában nem csinál értékelhető ármozgást. Pl ázsiai szakasz hazai idő szerint hajnali 2-6 ig GBP/USD szük sávban szokott mozogni. Ugyanígy eltűnik a forgalom amikor európa bezár és az ami-k elmennek ebédelni (kb. 18-19h között) és utána sem nagyon jön vissza, max az New Yorki zárás előtt 1-1,5 órával.

Ez csak azért érdekes, mert felesleges ott ülnünk a kitörésre várva a gép előtt, amikor annak forgalom híjján nem sok esélye.

A röhely az, hogy ezt így olvasva mindenki egyértelműnek veszi (ahogy annó én is), aztán a gép előtt megfeledkezik az időről és várja az ármozgást, de az csak nem akar eljönni. És mire eszébe jut, hogy miért nem .....  addigra képes "leadózni" a piacnak az aznapi bevételét, mert minden egyes kisebb elmozdulásba belelátja a kitörés lehetőségét.

 

20 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://devizatozsde.blog.hu/api/trackback/id/tr71137223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketiva · http://tozsdesed.googlepages.com/devizatozsde 2007.08.12. 16:30:37

Szióka!

Anno az Index fórumon akadtam az oldaladra ahol bejelentetted, hogy indítani fogsz egy devizatőzsdével kapcsolatos oldalt. Pár napja már olvasgatom a témáid nagyon érdekesnek tartom. Ez a legutolsó témád felvetett bennem egy kérdést. Hamár Forex, hamár devizatőzsde, akkor ki melyik cégnél van és miért pont azt választotta. Én ugyan a Marketiva cégnél tettem le a voksom, de vannak sokan akik pl. ezt nem használnák, mert már mást szoktak meg. Kezdésnek leírom, hogy én miért ragadtam le ennél a Marketiva cégnél:

- Nincs számlavezetési díj
- EU-n kívüli kereskedés
- Relatív olcsó margin (bár sajna ez a hosszú távú befektetési alapok esetén már nem igaz)
- Lehetőséget ad virtuális pénzzel való "kereskedésre", ami szerintem egy nagyon jó ötlet, mert ha valaki nem képes ráérezni a piaci mozgásokra, akkor azt ebből már tudni fogja.
-De az is tetszik, hogy valamennyi igazi pénzt is ad regisztráláskor. Azt hiszem, ha jól emlékszem kerek 5 USD -t. Persze ezzel sok profitot rövid idő alatt nem lehet termelni.

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2007.08.12. 18:37:57

Szia,

Köszönöm a hozzászólást/dícséretet.

Marketivával kapcsolatban egy dolgo biztos. Neki van a legnagyobb hazai marketingje. :)
A broker választásban szerintem sok más paraméter is szerepet játszik. A fentiek azok, amik jól kommunikálhatók a kezdők felé is, ezért ezt reklámozzák.

!!!Tárgyilagos igyekszem lenni, nem "gyalázkodni" akarok:

- számlavezetési díj szerintem semelyik piacképes forex brokernél nincs már manapság.
- Az EU-n kívüli kereskedés nem feltétlenül előny
- Demo számlát, virtuális pénzzel, szintén szinte mindenki kínál,
- 5 USD jó reklámfogás.

De arról, hogy hány %-ban teljesünek az ügyfelek megbizásai a kiajánlott áron pl. nem esik szó.

Vagy arról, hogy hírek ideje alatt, és gyors mozgások esetén mekkorára nyílnak a spread-ek, szintén nem.

Vagy arról, hogy kit raknak manual kereskedésre és milyen feltételek esetén?

Stop vadász vagy sem az adott cég?

Milyen szoftvert használnak kereskedési felületként?

Uff, amit most vettem észre:
Sehol nem látok arra bizonyítékot, hogy a cég svájci lenne ?! Ez Megint csak reklámfogás! Ez egy sima British Virgin Islands-i off-shore cég. Amivel nincs baj, de ne legyen már a reklámjában svájci !!! Ezek után megnézném a bankszámlájuk hol van, ahol tarják a pénzemet. :)

Net-en nem olvastam túl jókat róla.
Összvélemény az volt, hogy kezdőkenek gyakorolni jó, de nagyobb pénz ne bízzunk rájuk. Illetve a kereskedési felületük sem alkalmas komolyabb "rendszer" tesztelésre.

Viszont én még nem használtam a Marketiva-t (de lassan lehet, hogy nyitok rajta egy account-ot, hogy megteszteljem). Ha neked van napi kereskedési tapasztalatod velük kapcsolatban, az érdekel engem is.

Azt legfeljebb elvitatkozunk rajta. :)

sidius 2007.08.14. 10:26:42

Sziasztok!

Én mint már valamelyik hozzászólásomban említettem, az Oandát használom. Előtte sokáig demoztam velük, sőt még ma is, ha tesztelgetek! Elmondhatom, hogy sok forex céggel ellentétben nincs különösebb különbség a demo progi, és az éles kötések között, ami szerintem korrekt dolog. Sokan azt mondják, hogy hátránya a java felület, viszont szerintem nézhetjük abból a szempontból is, hogy mivel nem külön progiként fut, gyakorlatilag bárhonnan rá lehet nézni az árakra, nem csak az otthoni gépről. A stopvadászat nem jellemző a cégre. Számlavezetés természetesen nincs, bár én céges számlával vagyok jelen náluk, tehát soha nem foglalkoztam azzal, hogy magánszemélyként mi az ábra. A teljesülésekkel nekem még nem volt gondom. Marginról, és hasonlókról azért nem írok, mert az mind megtekinthető a honlapjukon. Inkább csak némi gyakorlati tapasztalat. A support gyors, és pontos válaszokat ad a feltett kérdésekre, ezzel szintén nem volt gondom még, pedig amikor játékpénzel szórakoztam akkor is elég sokat nyaggattam őket. Ja és még valami. Én kicsit kacifántosan vagyok náluk, mivel magyar állampolgárként, de külföldi céggel kívántam kereskedni náluk (ráadásul olyan országban van a cég, ami nem az EU tagja), de meg sem rezzentek, tehát simán ment a számlanyitás! A kereskedési platform, összehasonlítva mondjuk az általam szintén használt(demo) Saxotraderrel, végtelenül egyszerű, mondhatni primitív, tehát csak az nem tudja használni aki nem akarja! Na most ennyi jutott eszembe!

Peter 2007.08.14. 20:35:30

Hello Wiki!

Tetszik nagyon blogod. Örülök, hogy van ilyen ahol olvashat az ember a forexről. Mert azoknak akik teljesen kezdők (már pedig egyszer valamikor mindenki az volt) nagyon nehéz a szükséges információkat összeszednie.
A számlákról annyit, hogy én a voksot a NorthFinance mellet tettem le. Igazándiból nem írtak róla a neten sem jókat sem pedig rosszakat. Olyan semleges volt általában. Mondjuk én nem is vagyok egy nagy tréder. Néha nyitok egy pozit aztán várok hogy reményem szerint elkezdjen emelkedni (vagy épp esni) az árfolyam. Ritka a napon belüli nálam.
Ez a cég nyíltan megmondja, hogy Belizeben van bejegyezve és hogy csak az irodája és a számlavezető bankja van Cipruson.
Ami miatt a NorthFinance mellett döntöttem az az:
MT
A cég jogilag EU-n kívüli, tehát adózás elkerülhető. Kétlem hogy az apeh információkat kaphat belizei hatóságoktól a NF számlámról.
A bankszámlája viszont EU-n belül van, tehát a bankiutalás könnyebb és olcsóbb egy fokkal
Végezetül ez volt a szimpi nekem. :)

Neked milyen infóid vannak a North Financeról?
Kitartást a bloghoz!

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2007.08.14. 22:43:22

North Finance:
Amit összeszedtem róla az bíztató volt. Korrektnek tűnnek. 2001-óta piacon vannak. Ha hibáznak is és emiatt buksz, refundolnak. És Metatrader-t használnak (én szeretem :) ). Csak olyanok szidták (olyan stílusban és helyről), akikre nem adnék.

W. Tamás 2007.08.19. 14:35:43

Valakit, aki ezerrel hírdeti a Marketivát, megkérdeztem, hogy honnan veszi, hogy svájci cég. Jójó, hogy minden (magyar nyelvű) partnergyűjtő rizsában ott van, de ez nem bizonyíték. Csak ígéret.
Sem a marketiva, sem a novativa nem írja magáról, hogy svájci lenne...
Na mindegy, szóval megkérdeztem, hogy mégis honnan az infó...
Hogy is mondjam.... még én lettem lecseszve, hogy nem tudok utánanézni a nemzetközi nyilvántartásban. De mondom mégis hol? egy URL-t legalább ha lehetne....
Erre már nem kaptam választ :)

Amúgy a marketiva felülete végtelenül egyszerű. Náluk alapok is kereskedhetők, nem rossz (legalábbis szokásos) spread-del.

Viszont ha esemény van a piacon, akkor szinte használhatatlanra lassul :(

Marketiva · http://tozsdesed.googlepages.com/devizatozsde 2007.08.22. 22:31:43

Hello WikFx

Azt hiszem igazad van és tényleg ennek a Marketiva cégnek a legjobb a reklámja. No de tudod jó és okos webmarketingesek csapódnak hozzájuk -;)

Sajnos sokáig jómagam is tévhitben voltam és szajkóztam ezt a svájci központú dolgot, mert hogy a strukim oldalán ezt láttam. Belátom hülye voltam mert mindennek hivatalosan kell utána járni. Aztán elkezdtem beszélgetni a Marketiva asszisztensekkel és ők mondták nekem, hogy nincs semmiféle svájci központú dolog. No akkor egyeztettem velük és aszerint ágyaztam bele a címeket én is az oldalamba.

Kérdezted mik a tapasztalataim. Először amikor próbálkoztam, akkor szerencsejáték szerűen csináltam virtuális pénzzel persze :)
De nyerő szériám volt --> ezt hívják mázlinak.
Aztán persze volt hogy -350 pontot is csináltam, de tudod 10,000 USD azért nem kis pénz és max. 50,000 egységet forgattam ami ügye nem több mint 50 USD -;) Azt tapasztaltam, hogy akár nyítva is hagyhattam a pozicíót egy "Exit target -el" stop loss nélkül is. Ugyan a rákövetkező napokban mint említettem -350 meg -500 pontokat is csináltam, szal elértem a -3000 USD -t is virtuálisban de csak nem csináltam semmit a pozival és egyszer csak megfordult a trend, aztán utána meg kaszáltam, sajna csak virtuálisan -;) Számomra ez azt a tanúlságot adta, hogy a rendelkezésre álló tőkének a lehető legkisebb részét forgassuk csak. 50 USD ügye a 10,000 USD összeghez képest nudli -;) Így a nagyobb eső trendeket is simán át lehet vészelni vele, és nem kerülünk likvidálásra.

Persze aztán elkezdtem az 5 USD -vel is játszani, 1-2 év alatt értem is el eredményt, hogy miatt inkább nem írom le :) Mindenesetre azt hiszem nem én vagyok az ász ebben a témában. Tudod én inkább a Tanár vagyok. Nem tudom de OKTATOM :))))) Viszont van egy hozzám beregelt tag,
akit ismerek is személyesen. Személyiségi okokból a nevét nincs jogom közölni de a nickjét megtudom adni: MRFREEDOM
Ez egy nagyon ügyes gyerek . . . mivel rajtam
keresztül regelt be még nem volt pofám megkérdezni tőle, hogy és mit csinál. Tudod ebben a szituban nagyon hülyén érezném magam mint Tanár ;) Viszont 2,500 USD
invesztációval kezdte és most már látom a
referrer tagjaim között Ő több mint 9 millió
egységgel rendelkezik azaz 90,000 USD
A trükkjét nem tudom, egyszer beszéltünk
egy kicsit erről és akkor mondott nekem valami olyasmit, hogy egyszerre longol, meg shortol is. Szerintem ha akarsz vele dumcsizni,
akkor regelj be a Marketiva -n és annak ott van HUngary chat -je. Lehet megtalálod :)

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2007.08.22. 23:35:27

Szia,

No azért a Te reklámod sem rossz, 5-ös a google page-rank-ed :)

Pár ilyen hedge-es egyszerre long-short stratégiát próbáltam, de nekem nem lett pozitív a végeredménye backtest-en, így aztán eldobtam a dolgot. Pedig van akinek működik...
Én valahol valamit nem tudtam megemészteni.

Tanulni soha nem szégyen. Hajlandó vagyok bárkitől tanulni, aki itt megjelenik, és többet tud nálam.
(Részben ezért indítottam ezt az oldalt, hogy rájuk találjak. :) )
Inkább egyszer hülyén érzem magam, de megkérdezem.

No ahogy a strtégiákhoz érkezünk, majd felkeresem, hátha ad egy kis eligazítást...

Marketiva · http://tozsdesed.googlepages.com/devizatozsde 2007.08.23. 10:21:30

Hello WikFx,

Azért a webmarketing nem kifejezetten csak PR értékből áll. Tudok neked mutatni nagyon kirívó
eseteket.

A weboldalakat nem idézem itt be, reklámot nem akarok csinálni nekik, de képzelj el két on-line hotel foglaló oldalt. Az egyik 6/10 PR értékkel rendelkezik a másik 7/10 PR értékkel. Annak az oldalnak, amely 7/10 PR -el rendelkezik sokkal de sokkal t9öbb felé mutató linkje van. S láss csodát a 7/10 PR -el rendelkező oldalnak, napi 2,500 -as a látogatottsága míg a 6/10 PR -el rendelkezőnek 4,500 / nap és mindezt Google Analytics -el mérve (ezt azért hangsúlyozom ki, mert az a szemetet, meg a robot látogatókat kiszűri).

Bocs ha hozzászólásommal kicsit eltértem a téma Forex jellegétől, csak szerettem volna
kiönteni a tapasztalatomat, hogy bizony a PR
az nem minden. Én pl. a tőzsde blog oldalamon azért próbálok mindig újabb és újabb témákat felvinni, hogy a látogatóim ne unjanak rá. S meg is lett az eredménye. A tőzsde blog oldalamnak a PR értéke 0/10
de a látogatottsága már fele akkor mint a másik 5/10 PR oldalamnak . . . szóval néha talán annak tűnök de nem vagyok PR mániás -;)

johnnyfirpo 2008.03.21. 12:45:49

sziasztok,
most az íráshoz lennének hozzáfűznivalóim: elsősorban azért az európai idő szerint a legaktívabb a kereskedés, mert a devizapiac forgalmának nagyjából a fele (!) londonban van, közel negyede pedig new yorkban... úgy érthető, hogy amikor ez a két központ zárva van, alacsony a likviditás, és ezáltal gyakran limitált az árak mozgása is. egyébként a londoni bankok, akik igazán aktívak a devizapiacon, budapesti idő szerint fél 8-8 körül már dolgoznak, és 18-19 óra körül adják át az orderkönyveket new yorknak. ezen az időszakon belül, ahogy Wik is említette, a ny-i nyitás környékén szokott előfordulni komolyabb mozgás (13.30-14h). érdemes még figyelni az opciók lejáratára, néha (bér viszonylag ritkán) ezeknek is látható hatása van az árfolyamok mozgására, ez budapesti idő szerint délután 4-kor van.

Altoid 2010.03.16. 11:49:03

Hali!

Egy olyan kérdésem lenne, hogy ha én az fxpro-nál nyitottam számlát aminek a platformján az idő az UTC+2 mutatja akkor a londoni kollégáknál a 4órás gyertyák más képet adnak? máshogy zárnak?

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2010.03.17. 18:44:28

Igen. A londoniaknál GMT+0 szerint nyitnak H4 gyertyát és napos gyertyát is.

Áđám 2010.03.19. 12:35:40

@WikFx: érdekes. ez sokban befolyásolja a kereskedést ha ott nyitok számlát?

Altoid 2010.03.19. 18:35:02

Kösz a választ!

Könnyű orvosolni a dolgot, kell nyitni pl az interbankfx-nél egy demó számlát ahol Metatrader felületen GMT+0 szerint nyitnak valamint zárnak a gyertyák.
Bár arra azért kíváncsi lennék mekkora jelentőséggel bír ez az eltérő gyertya nyitás-zárás technikai elemzés szemszögéből?
Biztos jobb, ha azt látom ami az angol kereskedők képernyőjén virít

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2010.03.20. 08:05:27

Én a GMT+0 szerinti gyertya elemzést preferálom. Ebbe találtam meg leginkább a logikát, a gyertyák "megjelenése", záróárak kialakulása és a piac viselkedése között.
Engem Interbanknál zavar a vasárnapi külön gyertya. Ha valaki tud olyan MT4 brokert, ami GMT+0 és nincs vasárnapi gyertya, azért hálás lennék.

Gabor01414 2010.03.20. 10:21:18

@WikFx: Ha jól tévedek az FXDD felülete ilyen.

G

StLui 2010.03.22. 10:10:56

@WikFx: FxPro így zár, nem? Nálam este 11-kor indul a H4, és napos gyertya, vasárnap az 1órányi hozzáadódik a hétfőhöz.

StLui 2010.03.22. 10:27:05

@StLui: közben rájöttem, hogy ahoz amit Te szeretnél, magyar idő szerint éjjel 1-kor kéne induljon, na ez érdekes, ha jól emlékszem GG a este 11-es indulást használja.

trader55 2010.03.22. 11:33:03

@WikFx:
Bevallom, ezzel most nagyon elgondolkoztattatok és elbizonytalanítottatok.
Eddig számomra teljesen egyértelmű volt, hogy a NY-i zárást figyeljem, hiszen így tanultam, hogy azt figyelik a legtöbben. Erre most jön egy logikus ellenérv, hogy a forex piac központja London, így az ő koordináta-rendszerük a helyes.

:(

napirend 2010.09.29. 20:42:07

@johnnyfirpo: Szerintetetek az, hogy a legtöbben londonban kereskednek, és egész korán kezdenek, illetve az , hogy a gbp/jpy a forex speedy gonzalez-e és naponta több száz pipet is mozog, nem a Soros György féle fekete szerda miatt van ???
süti beállítások módosítása