HTML

próba

Forex - Devizatőzsde

útmutató a forex kereskedéshez, tapasztalatok a piacról

Friss topikok

A szerző

Üdvözöllek a blogon! Javaslom kezd az elejéről, még ha sok is lesz :) (2007 augusztus, ott be is mutatkozom, bár nem az lesz a legérdekesebb) Mostanában már gyakran előfordul, hogy olyan kérdés érkezik hozzám/vetődik fel a blogban, amit már kitárgyaltunk, vagy nem a megfelelő bejegyzéshez fűzik. Ezért is kérlek, hogy nézd végig a már meglévő blog témákat. WikFx - Schumann Viktor

2008.09.06. 23:53 WikFx

Elmélkedés a piac működéséről - I.

A fenti cím egy nagy londoni köd.

Azaz sok mindent bele lehet érteni. Én ez alatt olyan sajátosságokat akarok bemutatni amik talán közelebb visznek ahhoz, hogy mi miért történik, és mi van a háttérben.

Mert emlékezzünk rá, hogy az egész piac egy nagy színjáték, amit azért játszunk, hogy elnyerjük a másik pénzét. Még akkor is, ha a játékban vannak külső elemek, valós hírek, adatok, és olyan erők, amiket önmagukban egyedül még a legnagyobbak sem feltétlenül tudnak veszteségek nélkül mozgatni és tetszésük szerint hosszú távon manipulálni. Még  így is számunkra többször van nagyobb szerepe a játékosok feltételezett érdekeinek, mint azt a legtöbb day- vagy swing-trader gondolná/figyeli.

Mi a veszélye annak, ha elkezdünk gondolkodni ezen?
Olyat is feltételezhetünk a piacról, ami nincs, és ragaszkodunk hozzá minden technikai tény ellenére. Ha a chart (grafikon) egyértelműen mást mond, akkor neki van igaza.
És ilyenkor vagy a chart mellett döntesz, vagy nem tradelsz.
(legalábbis nekem ez a szabályom, ha a chart ellene megy az elképzelésemnek, akkor vagy azt tradelem amit a chart ad, vagy nem tradelek.)

elmélkedés a piac működéséről - 2008. szeptember 06.

Üdv. Wik

u.i:

Másnap reggel jutott eszembe, hogy kicsit jobban ki kell fejtenem, hogy mi a helyzet most (EURUSD - 2008.09.07), nehogy ezzel a bemutatóval gondokat okozzak.

Tehát ahogy mondtam erről a szintről képesnek látom a piacot, hogy korrekciót indítson.

DE ez NEM azt JELENTI feltétlenül, hogy azonnal sarkon fordul és nekiiramodik fölfelé és meg sem áll. Jellemzőbb, hogy ilyenkor átmegy egy sávozós, range-elős időszakon, és utána indul meg a korrekció. Annál is inkább, mivel egy ilyen range-játék kitűnően alkalmas lehet a nagy-pozíciók kisebb tételekben való nyereséges zárására (ez csak feltételezés a részemről, nem voltam még nagytőkét igazgató trader :) ). (igazán nagy pozit ugye nem lehet egy tételben zárni, mert az elmozdítja a piacot, tehát okosan kell csinálni)

Egy biztos (majdnem), hogy azokat a a dolgokat amit bemutattam akkor lehet megint használni, amikor a korrekcióból ismét megindul lefelé a trend!!! Várhatóan a következő napokban nem lesz alkalmazható !

Azt is tudnotok kell, hogy én nem ragaszkodom sokáig a piaci elképzeléseimhez, ha azt a chart felülbírálja, akkor újraelemzem a dolgot, hogy még helyén van-e, vagy más logikával dolgozik a piac, mint én gondoltam.

 

13 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://devizatozsde.blog.hu/api/trackback/id/tr33651743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fanta jános 2008.09.07. 08:52:34

Szia Wik,

Az írás elolvasásához felhasználói nevet és jelszót kér a rendszer - a régit sajnos már elfelejtettem - légyszíves küld el nekem ismét.

Köszönettel:
Fanta János

dév 2008.09.07. 09:33:07

Hello Wik!

A hullámvölgyek után ez a videó nagyon inspiráló volt. Volt időszak mikor pont ugyanezt csináltam, de akkor még túl sok minden volt új és csapongva közöttük elveszett ez az ötlet.

Ez most annyira tetszett és kedvet adott, hogy azonnal nyitom Oandát és megnézegetem a grafikonon a példákat.

Kösz szépen!

dév

tanonc 2008.09.07. 11:05:29

Szia Wik,

Ha jól értem azt mondod, h a nagy pénz rajzolja a chartokat, legalábbis rövid-közép távon, (napon belül mindenképp) ha akarja. A fundamentumok, kamatpályák, gazdasági teljesítmény stb. csak hosszabb távon érvényesülnek biztosan.
Valamint a technikai jeleket (ill. az azokat kialakító piaci hangulatot) is felülírja.
Kérdésem: ki lehet-e küszöbölni ennek hátulütőit azzal, ha csak 5-1 perces idősíkon történt megerősítés után nyitunk pozit, és az ebből a jelből adódó elsődleges célár elérésével finanszíroztatjuk a maradék fél-harmad részt, vagy te vmi más okból csinálod így?
Köszi, üdvözlettel,

Gábor

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2008.09.07. 11:08:29

Írtam egy kis kiegészítés, utóiratban a bejegyzésbe.

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2008.09.07. 11:22:24

Tanonc,

Nagyjábol jól.
Két dolgog: a nagy pénz is szereti kihasználni napon belül is a hírek és más meglepetések hatását, főleg, ha az arra mutat, ami neki is jó.

Nem minden technikai jelet bírál, van amit nem tudnak, mert a ténykedésük önmagában nagyon költséges lenne, ha csak egymagukban egy pillnat alatt fordítanának a dolgokon, tehát vannak jelek amit látni lehet, de a többség későn reagál rájuk és beszorul a pozijába, vagy kiütik. Sok a hamis jel, akár órás szint fölé zárások, amik potenciális trend elleni kitörést mutatnak és beugratnak trend ellen tömegeket, majd utána kisebb idősíkon látszik, hogy vége a dolognak, de az órás trader-ek bennragadnak.

rész pozi zárás:
Igen, nagyjából ezért csinálom így, mert az első, korai jelekre való belépés, bár nagyon jó poziciót adhat, de másik oldalon lehet, hogy még nem érett a helyzet a korrekció befejezésére és a trendirányba való visszafordulásra és akkor egy következő felrántás kiütheti a pozit, és nem jó 2-3 pozi veszteséget begyűjteni, mert elmegy a bátorságod és a tényleg jó setup-ba nem mersz majd beszállni és túl korán kicsukod, mert örülsz, hogy azt visszanyerted, amit vesztettél (shortos oldalról nézve. természetesen bika trendnél a korrekció lefelel és leréntésok lehetnek és abból föl trendirányba)

Amúgy ahogy tellik az idő látszik az eredményeimen, hogy egyre jobbak a beszállóim, egyre kevesebb a "téves" próbálkozás és egyre nagyobb pozi részt tudok benntartani a ténylegesen erős szint eléréséig. És itt apró dolgok is hatványozzák az eredményességet. Szóval érdemes gyakorolni.

Victorius 2008.09.14. 11:10:09

Sziasztok!

tud valaki bovebb informaciot a Daniel szamokrol, vagy Daniel kodrol?

Koszi!

WikFx · http://devizatozsde.blog.hu 2008.09.14. 22:43:33

Victorius,

Én most megnéztem az angol nyelvű oldalt. Annál többet nem tudok róla, mint ami ótt le van írva. Én nem látok benne olyan logikát, ami többet adna, mint bármi másban amit eddig használtam.

Az ősi zsidó szám-misztika kereskedési alkalmazása nem hiszem, hogy pontosabb eredményekre vezetne, mint a T/E szintek és az ármozgás helyes elemzése.

Arra lennék kíváncsi, hogy jutottál el ide, a Daniel code-okhoz?

bilinte 2008.09.17. 20:46:31

Victorius,

Daniel-hez még indikátor is van mt4-be.
De ha a 'számmisztika' érdekel, ahol persze gondolkodni is kell(nem pedig az indikátorra hagyatkozni...), vannak D-nél pontosabb dolgok is. Ha érdekel dobj mailt. bilinte@yahoo.de

kmisi 2008.10.17. 13:16:17

Üdv mindenkinek!

Gondoltam,feldobok egy aktuális témát, ami illeszkedik ehhez a bejegyzéshez.

Ki hogy éli meg a jelenlegi helyzetet? Meddig tarthat még? Pánik van vagy óriási lehetőség?

bexa 2008.10.17. 16:14:34

Én is megkérdeztem ugyanezt egy kicsit burkoltab formában, de semmi válasz. Csönd.

Victorius 2008.10.17. 17:40:33

Sziasztok,

oriasi lehetoseg! Szerintem egyertelmuen. Ugyanakkor egyeseknek panikot okozhat. Attol fugg milyen strategiad van. Nem szabad megijedni es foleg kimaradni ezekbol a gyonyoru hullamokbol. En eddig CSAK nyertem!
Ja...es remelem meg sokaig fog tartani :)

Wik 2008.10.17. 21:13:00

Én is remélem, hogy mindamellett, hogy a pénzügyi rendszer (és leginkább kis országunk "erős és stabil" devizájával és gazdaságával egyetemben) nem omlik össze, megmaradnak még egy jóideig ezek a szép mozgások.

alterman 2008.10.18. 16:55:13

Szerintem akinek használhato stratégiája van,az mind nyert az elmult idökben.pld az én egyik stratégiám csak nyereséget csinál eurusd-ben.06 ho tol 1800 pip,veszteség nélkül.-mivel tredkövetö!De ilyen nagy mozgásoknál melyik normális trendkövetö stratégia nem plusszos?!...
süti beállítások módosítása